Niccolo Machiavelli (1469-1527)

Machiavelli politikai és filozófiai pályafutásának megvilágításához nélkülözhetetlen a korabeli Itália és Firenze politikai viszonyainak bemutatása. A XV-XVI.sz-ban Franciaország és Spanyolország egyaránt arra törekedett, hogy kiterjessze hatalmát Itáliára: a francia uralkodó (XII. Lajos) 1499-ben elfoglalja Milánót, de ezt a pápa, II.Gyula sem nézi jó szemmel, hiszen Toscanától nyugatra és északra lévõ területeket szeretné megszerezni. Céljai elérése érdekében a pápa franciaellenes ligát hoz létre, s Spanyolország támogatását is igénybe veszi. Eközben Firenzében -Machiavelli szülõvárosában- négy éves kormányzás után (1494-1498) Savonarolát, a fanatikus dominikánus szerzetest eretnekség vétke miatt megégették, s így bontakozhatott ki az a firenzei köztársaság, melynek egyik vezetõ kormánytisztviselõjévé - a 2. kancellária vezetõjévé- Machiavellit választották. Az idõközben Firenzét elhagyni kényszerülõ Mediciek, hogy visszaszerezzék maguknak a várost, a pápa oldalára álltak, s amikor 1512-ben a város elesett, õk is visszatértek, majd néhány hónap múlva magukhoz ragadták a hatalmat. Emiatt Machiavellinek is le kellett mondania a hivataláról, s egy évig megtiltották neki, hogy elhaggya a várost. Egy a Mediciek ellen irányuló összeesküvés leleplezésekor Machiavellit is vád alá helyezték, majd megkínozták, de a végsõ ítéletet elkerülte, mert II.Gyula halálával X.Leó néven Giovanni Medicit választották pápává, s ennek örömére amnesztiát hirdetett. így szabadult ki Machiavelli is, aki ezt követõen politikai szerepet már nem vállalhatott, sõt vidéki birtokára kényszerült, ahol elméleti tevékenységbe kezdett. 1513 karácsonyán befejezte a nevéhez legszorosabban kötõdõ mûvet, A fejedelmet. Egyéb mûvei még: Firenze története, Beszélgetések Titus Livius elsõ tíz könyvérõl, A háború mûvészete.

A fejedelem c. mû 1532-ben jelent meg Rómában, s azonnal visszhangra is talált (ezt jelzi többek közt az a tény is, hogy a pápa már 1559-ben indexre tette a mûvet). E könyv megírásában Machiavellit elsõsorban gyakorlati célok vezérelték, hiszen elsõrendû feladatnak Itália egységesítését tartotta, amihez erõskezû céltudatos fejedelemre van szükség. Ennek a fejedelemnek -akit Cesare Borgiaról mintázott meg- a jellemzésével egy olyan karizmatikus uralkodót mintáz meg, akinek a feladata az állam megmentése és a hatalom stabilizálása. Ezáltal nemcsak egy konkrét monarcha feladatait jelölte ki, hanem egy modern uralkodó hatalomgyakorlásának olyannyira általános elveit határozta meg, hogy még napjainkban is aktuálisak.

A kormányzás mûvészetének elemei Machiavelli szerint pontosan meghatározható törvények által körvonalazhatók. Ennek módja az, hogy az aktuális helyzet objektív vizsgálata és az indukció alkalmazása révén a társadalomra és a politikai életre vonatkozó törvényeket lehet és kell megállapítani. Az indukció alapanyagaként nagy szerepet szán Machiavelli a történelemnek, így nem véletlen, hogy mûvének jelentõs hányadát a történelmi példákra való hivatkozás tölti ki. A fejedelem feladata az, hogy a politika törvényszerûségeit kövesse, s ne az etika és a vallás elõírásainak megfelelõen hozza meg a döntéseit. (Ezzel egyúttal a platóni és arisztotelészi állameszményt is elutasítja -utópikusnak bélyegezve azokat.)

A fejedelem tevékenységének mércéje tehát nem az erkölcs és a vallás, hanem csakis a politikai hasznosság lehet, cselekvésének mércéje pedig a végcél (vö. A cél szentesíti az eszközt.) Ezért akár erõszakhoz, a kegyetlenség, a színlelés eszközével is élhet ("róka természetû" lehet) , viszont abban az esetben, ha a helyzet úgy kívánja meg, akkor legyen könyörületes, becsületes, feddhetetlen, vallásos és emberséges -vagy legalábbis ennek látsszon. (Machiavelli óta a nagy kérdés nem az, hogy hogyan legyen erkölcsös a fejedelem, hanem az, hogy mikor legyen az, vagy mikor kell ennek látszatával "elaltatnia", félrevezetnie a társadalmat.) Így a fejedelem leglényegesebb tulajdonságának a virtut tartja, azaz azt a képességet, hogy az adott helyzetet minél pontosabban elemezve a legmegfelelõbb döntést hozza, és a változó helyzethez mindenkor igazodó döntéseit a körülmények és érdekek folyamatos egyeztetésével kivitelezi.

Machiavelli elképzeléseivel megújította a korabeli politikai gondolkodást: elválasztotta egymástól a morált és a politikát, viszont a politikai elméletet és gyakorlatot szerves egységgé tudta kovácsolni.