Protestáns lelkész családban született a Lützen melletti Röckenben. Apja mélyen vallásos szellemben nevelte, de apját egy baleset folytán hamar elvesztette (s ettõl kezdve -5 éves korától- az otthoni légkört a család nõtagjai -nagyanyja, a két nagynéni, a fiatal anya és a hug- határozták meg). 1864-ben beiratkozott a bonni egyetemre, ahol teológiát és klasszika filologiát hallgatott, majd Lipcsében folytatta tanulmányait, ezenközben megismerkedett Scopenhauer fõmûvével (A világ mint akarat és képzet), s személyes barátságot kötött Wagnerrel. Az egyetemen olyan kiemelkedõ teljesítményt nyújtott, hogy még egyetemi fokozata megszerzése elõtt klasszika-filologia professzori címet kapott a baseli egyetemen. Itt Jacob Burckhardt védõszárnyai alatt igen termékeny munkát végezhetett: Homérosz és a klasszika-filologia c. székfoglaló elõadása után megírta A tragédia születése c. mûvét.1870-ben önkéntes betegápolóként részt vett a porosz-francia háborúban, de súlyosan megbetegedett, s ekkor visszatért Baselbe. Ekkor írta meg a Korszerûtlen elmélkedéseket, melyek a kortárs filológusokat és filozófusokat vitára is késztette. 1876-tól egyre súlyosabbá válik a betegsége -fej- és szemfájása állandó hányingerrel jár együtt-, s 1879-ben már baseli katedráját is feladni kényszerül. Ettõl kezdve többnyire elvonultan él a svájci szanatóriumban, bár idõnként utazásokra indul -pl. Sziciliába és Nizzába. Ekkortájt írta (1884-1884) az Im-ígyen szóla Zarathustra c. mûvét is. 1888-ban elméje teljesen elborul,s így éli le élete hátralévõ idõszakát is. 1899-ben paralitikus rohamot kap, s 1900-ban bekövetkezett haláláig édesanyja, majd nõvére, Elisabeth ápolja.( Mûveit is nõvére rendezte kiadás alá -nem minden szubjektivitástólmentesen.)
Fõbb mûvei: A tragédia születése (1872), Korszerûtlen elmélkedések (1873-1876), A vidám tudomány (1881-1887), Im-ígyen szóla Zarathustra (1883-1891), Az Antikrisztus (1888), A hatalom akarása (1884-1888), Ecce homo (1888)
Nietzsche filozófiai tevékenységét három
szakaszra lehet bontani: 1) Romantikus-esztétikai periódus
(1869-1876):a zenét tekinti az életigenlés kifejezõdésének,
s a filozófust, a mûvészt és a szentet tartja
követendõ példának. Ezt az életszakaszt
a schopenhaueri mûvek, Wagner zenéjének hatása,
valamint a klasszika-filológiai vizsgálódások
jellemzik. A tragédia születése c. mûvében
a görögség elementáris erõinek az apollónit
és a dionüszoszit tartja, melyek az antik tragédiában
harmonikus szintézist alkotnak. Míg az apollónia a
mértékletesen ésszerût szimbolizálja,
a dionüszoszi a tomboló (alkotó?) mámort, a kicsapongást.
Segítségükkel voltak képesek a görögök
a pesszimizmust dionüszoszi módon legyõzni a mûvészet
útján. A tragédia viszont hanyatlásnak indult
a szókratészi racionális filozófiaés
az euripidészi drámák révén. Ennek a
tragikus kultúrának (apollóni-dionüszoszi egységnek)
a ismételt megvalósulását remélte Wagner
zenéjétõl. Saját korának kritikáját
a négy korszerûtlen elmélkedésben nyilvánította
ki. 2) Pozitivista Szakasz: (1876-1882): Nietzsche ezt az alkotó
kkorszakát a "délelõtt filozófiájaként"
jellemezte.Szembefordult a metafuzikával, a hagyományos metafizikai
értékrendszereket (vallási, etikai nézeteket)elutasította.
Az optimális nyelvi formát az aforizmában találta
meg, kiemelte a nyelv jelentõségét, s ráirányította
a figyelmet az erkölcs relativitására (történelmi,
társadalmi meghatározottságára), a keresztény
vallás tarthatatlan állapotára. A kereszténység
kritikája során említette meg azt is, hogy az ember
elpuhulásában nagy szerepe volt a kereszténységnek,
hiszen túlvilági ígéretekkel hitegetett, képmutatóvá
vált, s az antik hagyományok paradox dogmatikai rendszerét
alakította ki. Ennek kapcsán említette meg a Vidám
tudomány 18. aforizmájában: "Isten halott. És
mi öltük meg." Isten halála egyúttal az ember felmagasztalását
is jelenti, hiszen új értékek teremtõjeként
jelenhet meg. (A kultúra reformját ekkor még Nietzsche
a pozitivista tudományoktól várta.) 3) Etikai periódus
(1883-1888): Filozófiájának betetõzése,
hiszen már nemcsak láttatja korának problémáit,
hanem a megoldás lehetõségét is felvillantja
-legfõképp az Im-ígyen szóla Zarathustra c.
mûvében. Szerinte a szellemnek három átváltozáson
kell keresztül mennie: a)teve állapot: türelmesen viseli
az öreg erkölcs terhét, b) oroszlán: a szabadság
megteremtése, a kötelességek elutasítása,
az én vállalása, c: gyermek: a teremtés játékát
játsza. Ennek során elutasította a hagyományos
nyugati értékrendet: "Bálványokat (ez az én
szavam az ideálokra) ledönteni, ez az én mesterségem."
A bálványok helyét az élet foglalja el Nietzsche
bölcseletében: az életet elsõdleges -voluntarista-
jelentésében veszi, mely szembe helyezkedik a görög-keresztény
hagyománnyal, s új értékek teremtését,
az értékek átértékelését
teszi lehetõvé. Az élet evolucionista értelmezése
szerint "Az ember még meg nem állapodott állat." (Túl
jón, rosszon), s ennek következtében törekednie
kel az átlagembert felülmúló igazi ember, az
Übermensch megteremtésére. Az Übermensch szabad,
a "föld értelmét" kutatja, erõre, vitalitásra
és hatalomra törekszik, elutasítja a szolga-(csorda)erkölcsöt.
Ily módon az élet voluntarista aspektusa is megragadható.
(Ld. A hatalom akarása). Az élet valójában
a hatalom akarása, így ez válik mindenütt uralkodó
elvvé, a világfolyamat alapvetõ principiumává,
a történelem mozgatórugójává. Az
Übermensch az emberi életnek új perspektivát
tud kölcsönözni, az eddigi értékeket el kell
utasítani (nihilizmus), s az örök visszatérés
("ezt az életet ... még egyszer és még számtalan
alkalommal meg kell élned ...") (A vidám tudomány)
jegyében, s az új értékeket az élet
szemszögébõl vizsgálva kell megteremteni.
Nietzsche tevékenységét szenvedélyes elkötelezettség,
radikális újítani vágyás és nyelvi
mágia jellemzi, s írásainak többértelmûsége
miatt sokféle értelmezés lehetséges.
Megteremtette az életfilozófiai irányzatot, melynek
központi gondolata a fejlõdés, s ez csak azáltal
lehetséges, ha az élet igényeit megunkban tudatosítjuk,
s áramlását intenzíven követjük.
Az életfilozófia elveti a valóságot eltorzító
fogalmakat (mevel a világot merev sémák közé
szorítja be) s az egzaktságot követelõ természettudományokat.
Módszerévé fogadja viszont az intuiciót, az
irracionalista metafizikát. Rendkívül nagyra értékeli
az individuumot.
Az életfilozófia irányzatához tartozik
még többek közt H.Bergson, O.Spengler, L.Klages.