Genfben született, mélyen vallásos hugenotta családban,
s ebben a szellemben is nevelkedett . Órásmester atyja megismertette
az irodalommal is, esténként a klasszikus és korabeli
szerzõk mûveit olvasták. Plutarkhosz hatása
politikai tárgyú mûvein is érzõdik. Az
olvasás mellett a másik nagy szenvedélye a természetben
való barangolás volt, (olyannyira bele tudott feledkezni
a sétákba, hogy Genfet is azért hagyta el mert a város
kapuinak zárása után ért csak vissza, s nem
mert már hazatérni.) Tizenkét éves korától
több mesterségre is ki akarta taníttatni az apja, de
egyik sem nyerte meg Rousseau tetszését, végül
vésnöki munkából tartottta el magát. Tizenhat
éves korában elhagyta Genfet, s Savoyába ment, ahol
egy idõre áttért katolikus hitre. Majd több éven
keresztül Madame de Warensnél talált menedéket,
s itt nyílt lehetõsége az érzelmi elmélyülésen
túl az alaposabb mûvelõdésre is. 1743-ban a
velencei francia követ titkára lett, s keményen dolgozott
is, de nem kapta meg a fizetségét, ezért Párizsba
ment, ahol kottaírással kereste a megélhetéshez
szükséges pénzt. Itt kötött barátságot
Diderot-val, aki felkérte, hogy írjon zenei tárgyú
szócikkeket az Enciklopédiába. (Rousseau ekkor dolgozott
ki a hangjegyek lejegyzésére egy új módszert,
miszerint a hangjegyeket számokkal helyettesítette. Ez pontosabbnak
bizonyult, de sokkal bonyolultabbnak.) Ekkor (1750-ben) értesült
a dijoni akadémia pályázatáról, melynek
témája: "Elõbbre vitték-e a mûvészetek
és a tudományok az emberiséget?" Rousseau el is nyeri
az elsõ díjat, mégpedig azzal a véleményével,
hogy a civilizáció az erkölcsöket inkább
rombolja, mintsem javítja. Voltaire úgy reagál erre
az álláspontra, hogy Rousseau vissza kívánja
téríteni az emberiséget a természetbe, de nem
azt érti ezen, hogy vissza kell térni az eredeti õsállapothoz,
hanem csak a civilizáció káros hatásaitól
kellene megválnia az emberiségnek. (Maga Rousseau is eszerint
kíván élni, s eladja még óráját
is mint felesleges civilizációs eszközt.)
Míg az elsõ esszéjében inkább
csak felveti a problémát, addig a második értekezésében,
az Értekezés az emberek közti egyenlõtlenésg
eredetérõl és alapjairól c. írásában
már az okokat is boncolgatja. Kortársaihoz hasonlóan
õ is feltételez egy -harmonikus- természeti állapotot,
amikor az "ember természeténél fogva jó", s
csak a természetes egyenlõtlenség létezett
(életkor, értelmi képességek stb. szerinti
eltérések). Idõvel, a magántulajdon megjelenésével
felbomlott a természeti állapot, megszûnt az egyenlõség,
s a magukra maradt egyének léte kezdett kilátástalanná
válni. A gazdag-szegény, hatalommal bíró-gyenge
(hatalom nélküli), uralkodó-szolga ellentét mindenképp
változáshoz vezetett. Rousseau a Társadalmi szerzõdésrõl
c. mûvében újfent elutasítja a vissza a természetbe
álláspontot, s míg a második értekezésben
csak az okok vizsgálatáig jutott el, addig A társadalmi
szerzõdésben már a megoldást is körvonalazza.
Mielõtt e mûvét megírta volna (1762) élete
többször is új fordulatot vett: az Értekezések
sikere után Genf vezetõi meghívták a városba,
s mivel épp összekülönbözött az enciklopédistákkal,
el is fogadta a meghívást. Rövidesen azonban Genfbõl
is mennie kellett az Emile és A társadalmi szerzõdés
miatt, de Párizsba sem térhetett vissza, mert a Sorbonne
és a párizsi parlament is elítélte ezen írásait.
Nagy Frigyes megszánta, és birtokán nyújtott
mrnedéket Rousseau-nak, de a helybeliek méregkeveréssel
vádolták, s emiatt megint szöknie kellett. Végül
Hume karolta fel a francia gondolkodót, s 1765-ben Angliába
menekítette, ahol kezdetben a társasági életben
is sikereket ért el, III.György még évjáradékot
is biztosított neki, de egyre elhatalmasodó üldözési
mániája miatt elhagyta Angliát is. Visszatérhetett
Párizsba, s utolsó éveit Ermenoville-ben töltötte
sétákkal és fûvészkedéssel. Elég
rejtélyes körülmények között hunyt el
1778-ban. Hamvait 1794-ben a nagy rivális, Voltaire mellett helyezték
el a párizsi Pantheonban.
Fõbb mûvei: Emil avagy a nevelésrõl (1762), A társadalmi szerzõdésrõl (1762), Új Heloise (1760)
Politikai filozófiája: (A társadalmi szerzõdés
c. mûve alapján)
Politikai elképõzeléseit elméleti és
gyakorlati kutatások alapján fejtette ki, ugyanis már
a velencei diplomáciai szolgálat idején tanulmányozta
a politikai intézmények és a társadalmi berendezkedés
törvényszerûségeit, s Politikai intézmények
címmel tervezett egy nagy összefoglaló munkát
is. Másrészt Machiavelli, Grotius, Pufendorf, Althusius és
Montesquieu tanai is hatással voltak rá.
A társadalmi szerzõdés kiinduló gondolata
az, hogy "az ember szabadnak született, s mindenütt láncon
van". Ennek az az oka, hogy a természeti állapot megszünt.
Míg a természeti állapotban az ember mint erõs,
magányos egyén élt, az érzéseire hagyatkozhatott,
az önszeretet (amour de soi) kialakította az együttérzést,
mely biztosította az egyenlõséget és a szabdságot.
Ezt a harmonikus, idillikus állapotot törte meg a magántulajdon
megjelenése, mely munkamegosztáshoz, konkurrenciaharchoz;
az önszeretet megszûnése pedig önzéshez vezetett.
Így váltotta fel az érzelmeket, a kultúra,
a gondolkodás uralma, mely az embereket megfosztotta a természetes
szabadságuktól, s az erkölcsök meggyengülésével
az emberek szolgává váltak. (ezen elvesztett szabadság
visszaszerzésének egyik lehetséges útja a helyes
nevelés, melyet az Emile-ben írt le, s melynek lényege
a szív kimûvelése, a "negatív nevelés",
azaz nem szabad töméntelen tényanyagot súlykolni
a bontakozó gyermeki lélekbe, hanem magából
a dolgokból kell tanulnia, s csak a fiatalság kezdetekor
szabad mûvészetre, irodalomra és vallásra tanítani.)
Az egyének léte a természeti állapot felbomlásakor
veszélybe került, mivel "a fennmaradásukat veszélyeztetõ
akadályok ellenállása már nagyobb, mint az
az erõ, amelyet az egyén képes kifejteni, hogy fenntartsa
magát ebben az állapotban". A kipusztulás rémképe
merült fel, s ez ellen az egyetlen lehetséges megoldás:
"csak egy mód van, hogy biztosítsák fennmaradásukat:
összeszedni erõiket ... olyan összesített erõt
képezni, amely már le tudja küzdeni az ellenállást."
Az emberek társulnak egymással, s ezáltal lemondanak
ugyan egyéni szabadságukról, de eddigi természetes
jogaik átruházásával biztosítják
fennmaradásukat és a társuláson (társadalmon)
belüli kiteljesedésük lehetõségét
is. A társulás tagjai miután egymással szerzõdtek
(egyesítették erõiket), megbízzák (szerzõdéses
formában) a kormányzati hatalmat (vagy egy egyént,
s ekkor monarchia az államforma; vagy egy testületet, s akkor
köztársaság). A végrehajtó hatalom feladata
a társulás érdekeinek és a közakaratnak
(volonté gneralé) érvényesítése.
A közakarat (amelynek mindenki aláveti magát, ha azt
a közösség elfogadta) mindenki akaratát képviseli,
de csak azután, hogy az egyéni érdekek egyeztetése
után elfogadták a kompromisszumos megoldást. Rousseau
úgy képzelte, hogy az egyéni akaratok kioltják
egymást és egy közös -átlagos- elfogadható
kompromisszum születik. A törvények is csak akkor érvényesek,
ha ezt a közakaratot fejezik ki, s mivel a törvényekbe
is ez jut kifejezésre, s mivel a végrehajtó hatalom
joga is csak az, hogy ezt érvényesítse. így
a fõhatalom a nép kezében van (népszuverenitás
elve). A nép ugyan átruházta ezt a jogot a végrehajtó
hatalomra, de csakis garanciák mellett. A túlkapások
elleni biztosíték a periódikusan tartott nemzetgyûlés,
mely két kérdést tisztáz: '. fenntartja-e a
fõhatalom (azaz a nép) az eddigi kormányzati formát
vagy nem; 2. ha igen, akkor megtarja-e a jelenlegi kormányzatot.
A nép a rendszeres felelõsségre vonás jogával
köteles élni.
Rousseau eszményi államának a kis demokráciákat
tarja, hisz ezekben a népgyûlés mûködése
kiegyensúlyozott, a polgárok erkölcsei egyszerûek,
jogi és vagyoni szempontból egyenlõek. (Nagy kiterjedésû
és nagy lélekszámú államok esetében
ez nem valósítható meg, ilyen esetben Rousseau elveibõl
egy diktatórikus hatalmi rendszer vezethetõ le. Maga Rousseau
példaként Lükurgoszt állítja.) A népszuverenitás
elvét alapul vevõ álamvallás megteremtése
is része az állami teendõknek Rousseau szerint.
Ezeket az elveket fogja a gyakorlatba átvinni Robespierre és
Saint-Just is, d e a késõbbi politikai rendszerek, mind a
liberális, mind a diktatorikus rendszerek sokat kamatoztatták
Rousseau elveit.