Az arab kultúra terjedése:
 Az arabok szerepe a görög tudományok átmentésében, továbbfejlesztésében.

A nyugat-európai egyetemek közvetlen elõdeinek az arab mecsetek mellett mûködõ iskolákból kinövõ oktatási intézmények tekinthetõk. Nyugaton is megfigyelhetõ egy, az arab fejlõdéshez hasonló vonal. Az arabok már a IX. század közepe táján megismerkedtek arab fordításban az egész görög tudományos hagyatékkal. Külön ki kell emelnünk azt az érdekes tényt
- amit általában figyelmen kívül szoktak hagyni - , hogy az arabokat a görög kultúrkincsnek kizárólag a tudományra vonatkozó része érdekelte.
A világ meghódításának nekilendülõ arabok elsõ találkozása a hellén kultúra hagyatékával 641-ben történt, amikor is Omar kalifa elfoglalta Alexandriát, és ennek könyvtárát halálra ítélte híressé vált kijelentésével: ,,Vagy olyasmiket tartalmaznak ezek a könyvek, amik benne vannak a Koránban, és akkor feleslegesek; vagy ellenkeznek azzal, amit a Korán mond, és akkor károsak. Mindenképpen tûzrevalók. "
Az arabok a görög mûvekkel elõször szír fordításban ismerkedtek meg. Szíriában ugyanis nesztoriánus keresztények éltek, akik élénk tudományos, és hittérítõ tevékenységet fejtettek ki. Õk a maguk nyelvére, az arabbal rokon szír nyelvre fordították a görög mûveket. A bagdadi uralkodók külön fordítóirodákat létesítettek ezen munkák lefordítására.
Volt még egy közvetlenebb kapcsolat is: a Jundishapurban található perzsa-görög tudományos centrumokat már csak tovább kellett fejleszteniük, mikor elfoglalták azokat.
Európa számára fontos volt az arabok közvetítõ szerpe Szicílián át, hogy megismerkedhessenek a görög, antik tudományokkal. A legfontosabb közvetítõ terület azonban Spanyolország volt, ahol a híres arab egyetemek mûködtek, így Toledóban, Segoviában, Salamancában. Igen sokan jártak ezekre az egyetemekre a keresztény országokból is. Voltak, akik életcélul tûzték ki, hogy a keresztény hívek számára is hozzáférhetõvé tegyék a görög tudományt. Így például a XII. század elején Bath-i Adelard (1116 - 1142) latinra fordította többek között a teljes Eukleidészt, vagy Gherardo de Cremona (1114 - 1187), aki latinra fordította Avicennának Arisztotelész mûveihez írt több, mint 80 kommentárját.
Ha a mai fizikának, és szellemi eszközének, a matematikának gyökereit keressük, akkor elég summásan lehet elintéznünk mind a hindu, mind az arab matematikát, illetõleg fizikát. A hinduk kizárólag matematikai vonalon hatottak termékenyítõleg Nyugatra, szemben az arabokkal, akik mind a matematika, mind a fizika területén elõbbre léptek.
Az arabok szerpe az algebra továbbfejlesztésében már a nyelvész számára is megmutatkozik. Amíg a tudomány mûszavait többnyire a görög és ritkábban a latin nyelvbõl veszi, a jog szakkifejezései latin eredetûek, addig az algebra, algoritmus szavak az iszlám tudomány hegemóniáját mutatják ezen a téren. Még a számjegy (Ziffer, chiffre) szó is a sifr arab szóból ered, amely üreset jelent, és eredetileg a nulla megjelölésére szolgált. Maga az algebra szó Mohamed ibn Musa al-Khwarizmi (meghalt 850-ben) egyik könyvének címébõl származik: Hiszab al-dzsebr w'al mukabalah. Ez a könyv latin fordításban, Ludus algebrae almucgrabalaeque címen jelent meg, és Európa rajta keresztül ismerte meg a hindu jelölést és számrendszert, és ezért nevezzük ezeket a számjegyeket tévesen arab számoknak. Jelentõs hatással volt még a középkori, nyugati világra Ibn Szina (Avicenna 980 - 1037), aki az orvostudományban és Ibn Rosd (Averroes 1126 - 1198), aki a költészetben alkotott nagyot.
Az arab matematika és fizika fejlõdésének csúcspontját a XV. században érte el, ekkor mindkét területen több részletkérdésben Nyugat elé vágott. Ilyen volt pl.: Al-Kashi, aki 1450-ben a "pí" értékét 17 jegy pontosságig megadta.
Fizikában elsõsorban az optika területén haladtak túl a görög ismereteken, pl.: Ibn al-Haitham (Alhazen 956 - 1039), aki megreformálta Ptolemaiosz törési törvényét.
Habár az arab tudósok jelentõs elõrelépést tettek a tudományok terén, legfontosabb szerepük azonban mégiscsak az antik örökség közvetítése volt.
csillagászat terén is fontos közvetítõ szerepet játszottak:
    Arab csillagászok. Egyik nélkülözhetetlen eszközük az asztrolábium volt.
Világhírûek voltak az arab földrajztudósok is. Leírásaik, útibeszámolóik a legfontosabb történeti források közé tartoznak. Az általuk készített térképeket évszázadokon keresztül használták. Egy példa a sok közül, Al-Idríszi világtérképe a 12. sz-ból:


Az arab orvostudomány szabadon fejlõdhetett, mert nem kötötték valláûsi elõírások, másrészt a hódítások során megismerték a keleti (kínai, hindu) és az egyiptomi stb. orvoslás rejtelmeit.

Az arab orvoslás

Az õsarab orvoslás az indiai, perzsa, babiloni, szír, egyiptomi, zsidó és keresztény ismeretek gyûjtõmedencéje volt. Az elsõ orvosi fõiskolát Dzsondiszaparban hozták létre. Kezdetben fõként az indiai orvoslás volt a meghatározó, az Ajur-Véda és a szüléssel kapcsolatos ismeretek. Késõbb elterjednek a görög mûvek is, mégpedig szír nyelvrõl arabra fordítottak. Amikor pedig az Omajjádok a székhelyüket Damaszkuszba tették át, egyre közvetlenebbé vált a bizánci görög hatás. Theodokosz (708) görög orvos az arabok kedvelt tanítómestere lett. A kalifák a birodalom minden nagyobb városában iskolákat hoztak létre, pl. a leghíresebbek a bagdadi és a cordobai voltak, de képeztek orvosokat Kúfában, Szamarkandban, Alexandriában, Fezben, Marokkóban, Palermoban, Sevillaban, Toledoban stb. is. (Európában egészen az újkorig nem tudták ezt a színvonalat elérni!)
A fellendülésnek azonban bizonyos mértékig gátat szabott a Korán, mivel a leghaladóbb elmék is e szent könyvhöz igazították tanaikat. Vallási tilalom alá került idõvel az anatómia, az antropológia; a vértõl és a "tisztátalan" nõtõl való irtózásuk pedig a sebészet és a szülészet háttérbe kerülését eredményezte. Idõvel elhanyagolták az antik orvostudományok kutatását is. Elõtérbe helyezték viszont az orvoslás gyakorlatias részeit: pulzus, vizelet vizsgálata, érvágások, hashajtószerek alkalmazása, a diétával, testkultúrával és kozmetikával kapcsolatos ismereteik még a középkor végén is hatottak. Megfigyelték és leírták a járványokat, bõrbajokat (rendkívül alapos ismereteik voltak a himlõrõl és a kanyaróról). Kiterjedt birodalmuk lehetõséget biztosított a növény-, állat- és ásványtani megfigyelésekre, mely a gyógyszertan fejlõdését segítette, annál is inkább, mivel a Korán ezt nem tiltotta. Elsõ neves arab alkimista Abu Mussza Dzsafir El-Tarzufi (699-765) volt, aki A vegytan mûvészetérõl, Az aranykészítésrõl, A bölcsek kövérõl írt értekezéseket, melyben már különbözõ kémiai eljárásokat is ismertet, pl. a desztillálást és a szublimálást. Ezen ismeretek révén terjedtek el a cukor és a szörpök, ekkor születtek meg a világon elõször a patikák és a drogériák.
A legjelesebb arab orvostudósok: Rhazes (850-923) Katab allib (Az orvostudomány könyve) c. írása enciklopédikusan tekinti át a korabeli orvosi ismereteket, El-Havi c. mûvében pedig a gyakorlati orvoslás tudnivalóit tárja fel. Ibn El Dsezar (1006) a pestis okait kutatta, Abdul Hasszan Garib a nõgyógyászatról értekezett. Haly Abbasz gyógyszertani könyvében az állatkísérletek szükségességére hívta fel a figyelmet.
Az arab orvostudomány virágkorát Avicenna korában (980-1037) élte. Kánon c. mûvében képes volt meghaladni az antik orvostudományt, bár az anatómiában és a sebészet terén nem tud újat hozni. A ficamok gyógyítását viszont õ terjeszti el, a gyógyszerészeti ismereteket is rendszerezi, s feltárja a kamilla, a kámfor, az aloe, a rebarbara és az ópium alkalmazásának fortélyait. (Egyéb narkotikumokat egyébként már mérgeknek tartottak az arabok is.)
A XI-XII. sz. kiváló orvosai, tudósai voltak még: a gyógyszerek és fürdõk szakértõje, Ibn Vafid El-Lakmi, az alkohol nevét alõször használó Ali Ben Isa, a sebész Abulkasim Kalaf ben Abbasz el Zahravi, valamint Ibn Zohr, Averroes (Ibn Rosd, 1198), Maimonides (Rambam, 1135-1204).
A XI. sz. az arab orvostudomány hanyatlásának kezdete is egyben, hiszen akkor már újat nem tudtak felmutatni, csak a régebbi szerzõk mûveit értelmezték.
A szórakoztatásban is elengedhetetlen érdemeket vívtak ki az arabok amint azt a mellékelt ábra is mutatja:




Mecsetek, vallási épületek:
1. Az Omajjádok által emelt mecset, melyet al-Valid kalifa építtetett706-714 között:

2. A tunéziai kairouáni Nagymecset, mely a 9. sz-ban épült.

3.
A kairói Ahmad ibn Túlún dzsámi minaretje. Eredetileg szögletes volt, késõbb alakult ki a karcsú, kör alakú forma. 879-ben építették
4.
A jazdi Nagymecset 1316-ból.
5.  Mohamed próféta mecsetje Medinában.


Arab építészeti emlékek Hispániában
1. Oroszlános udvar az Alhambrában:

2. A cordobai Nagymecset imacsarnokának oszlopai. 785-ben kezdte el építtetni I.Abd ar-Rahman emír.



A sousse-i ribát, 780 táján épült, eredetileg erõd volt, illetve a menekülõk számára mecsetként is szolgált.

 

Arab szõnyeg egy részlete, ornamentális díszítéssel.
A teljes szõnyeg: