A nikápolyi ütközet leírása

Tográn bég azonban erõs helyõrséggel, szívósan védte a várat, számított a szultán segítségére. Ez váratlan gyorsasággal meg is érkezett. A kereskedelmi érdekeit féltõ Velence hajóhada nem tudta, illetõleg nem is nagyon akarta meggátolni, hogy I. Bajazid csapatai átkeljenek a Boszporuszon. A szultán, akit a kortársak a "Jilderim" (Villám) jelzõvel illettek, méltónak mutatkozott hírnevéhez: 40-45000 fõs hadával már szeptember 27-én a vár közelébe ért.
Maróti János azonban idejében felderítette a török sereg közeledését, a francia de Coucy pedig lépre csalt egy jelentõs erejû oszmán csapatot. A keresztesek vezetõinek szeptember 27-én este tartott haditanácsán Zsigmond azt javasolta, hogy a harcot az oszmánokat jól ismerõ magyar és havasalföldi csapatok kezdjék, viszont a franciák mérjék a döntõ csapást. A lovagok nem fogadták el a tervét, önállóan harcolva akarták megnyerni a csatát.
Amikor másnap csatarendbe sorakozott a magyar sereg, a franciák megindultak az oszmánok ellen, Így nem tehettek mást, követték makrancos szövetségeseiket. Hamarosan visszafelé vágtató gazdátlan francia lovak sokaságával találkoztak, de a kisebb dombokkal tarkított, átszegdelt terep miatt nem látták, mi történik elõttük. Mire ténylegesen harcba léptek, a franciák már vereséget szenvedtek. Pedig eleinte jól ment minden. A lovagok legázolták a török irreguláris lovasságot, megtépázták és áttörték a janicsárok harcrendjét, majd szétszórták az európai szpáhikat. (Török szokásoknak megfelelõen Európában az elsõ harcrend ruméliai, Ázsiában anatóliai lovasságból állt.) A franciák ezután már azt hitték, hogy a csatát megnyerték, de egy újabb dombtetõre érve meglátták az anatóliai lovasságot, s a ruméliaiak újrarendezett csapatait, amelyek azonnal támadásba lendültek. A lovagok lóról leszállva gyalogos négyszöget akartak kialakítani ellenük, de erre már nem maradt idejük, a törökök gyors rohama elsöpörte õket.
A tragédia után érkezõ magyar, német és havasalföldi román lovasság kezdetben szintén sikeresen harcolt. Visszaszorított egy török lovascsapatot, ismét áttörte a franciák által megtépázott janicsárok sorait. Már a franciák legyõzése után újra felsorakozó anatóliai lovassággal harcoltak, amikor 5000 szerb nehézlovas támadt váratlanul rájuk. Megtámadott jobb szárnyuk felbomlott, hamarosan mindenki futásban próbált menedéket keresni, de ez kevésnek sikerült. Zsigmond azonban szerencsésen eljutott a hajókig, ahol menedéket talált.

(Részlet Magyarország hadtörténete c. könyv I. kötetébõl)

A Zsigmond király elleni összeesküvés, és Zsigmond elfogatása

Zsigmond király, aki eddig kedves volt nemzetének szemében, népének súlyos veresége [Nikápoly] után gyûlölet tárgyává lett. Félt ugyanis .. hogy azok, akiket olyan szerencsétlenül vezérelt, elõre nem látásáért megbüntetik. Ezért, mint valami szökevény evezõs hajóján a Dunának és a tengernek mély hullámain Konstantinápoly városába, innen Rhodosz, majd Dalmácia és Horvátország partvidékére hajózott. ...
A király visszatérése után ismét három és fél év telt el. Közben egyre növekedett az uralma ellen összeesküvõk száma, és Magyarország egész népe, mintegy megfertõzve a bujtogatástól, sanda szemmel nézett rá. Az ellene való gyûlölködésre leginkább a harminckét vitéz kivégzése ösztönözte a magyarokat, és a nikápolyi hadjárat szerencsétlen kimenetele. De nem kevésbé szidalmazták a királyt a magyarok azért is, mivel a hitvesi kapcsolata megszüntével a test örömeinek engedte át magát, és hajadonok erõszakos megrontására vetemedett. ...
Az Úr testet öltésének ezernégyszázegyedik esztendejében ... az ország bárói csalárdul megrendezett tanácskozás ürügyével a királyi palotába mentek, és azt kívánták, hogy a király is jelenjen meg körükben. Mikor a király megjelent, szemére vetették üsszes gonosztettét, amit csak össze tudtak hordani ellene, majd nagy zajongás közepette rávetették kezüket. És hogyha azok, akik szerették a királyt, nem tiltakoznak, Julius Caesarhoz hasonlóan számos sebbel összeszurkálva, vérét és egyszersmind lelkét is kiadta volna a hely színén. ...
a királyt a két [Garai] ifjúnak adták át, hogy Siklós nevû várukban õrizzék.

Részlet Zsigmond 1435. évi I. törvényébõl

1. Hogy a király hada mellett az elõkelõk is tartoznak fölkelni
Ha pedig az ellenség akkora erõvel törne be, amely a császári haderõket meghaladná, és valószínûnek látszanék, hogy az ország határaiba való betörését e császári hadunk fel nem tartóztathatja, és meg nem gátolhatja:
1.§. akkor az e hazarészek védelmére kirendelt fõpapok az õ bandériumaikkal és katonáikkal az ezekre nézve tett és szokásszerûleg megtartott intézkedésekhez képest, úgyszintén a hasonlóképpen ugyanazon vagy netán háborúval megtámadott más részeknek védelmére rendelt egyes vármegyék ispánjai a mondott vármegyék báróival, elõkelõivel, nemeseivel és hadinépeivel a királyi bandérium alatt tartoznak általános hadjárat módjára, az említett ellenséges támadások visszaverése céljából összetett és egyesített erõvel segítségünkre jönni.

2. Hogy minden harminchárom jobbágy után egy jól felfegyverzett lovast kell hadba küldeni
Ezenfelül felségünk mondott fõpapjainkkal, báróinkkal és országlakóinkkal elhatározta és megállapította, hogy az országszerte hirdetett általános hadjárat alkalmával az egyes bárók, elõkelõk és birtokos nemesek maguk személyesen megjelenvén, az orszzág mindenik közönséges hadjáratára uradalmaik mennyiségéhez képest állítsanak katonákat: tudniillik minden harminchárom jobbágy után, kiknek a többi jobbágyok módjára azokban a falukban, ahol laknak, külön telkeik és földjeik vannak, és akik a többi jobbágyaikkal együtt bért, collectát, ajándékot adnak, vagy más urasági szolgálatot teljesítenek, egy tegzes lovast; száz után pedig hármat, és így következetesen akárhány jobbágyuk van, minden további száz után három-három tegzes lovast, akiknek tudniillik legalábbis íjaik, tegzeik, kardjaik és csákányaik vannak, s akik a harcra képesek és alkalmasok.
1.§. Akiknek pedig harminchárom jobbágynál kevesebbjük van, azoknak saját jobbágyaikat mások jobbágyaival kell együtt számítani s összesíteni akképpen, hogy mindnyájuknak minden harminchárom jobbágyából mindenkor egy, a föntebbi módon felfegyverzett és felszerelt tegzest küldjenek az általános hadjáratokra.

3. A birtoktalan vagy olyan nemesek, akiknek nincsenek jobbágyaik, személyükben kötelesek hadba menni
Aztán a többi nemesek, akiknek jobbágyaik nincsenek, egyedül, saját személyükben, mégpedig azok, akiknek uraik vannak és ezeknek neve alatt és ezek költségén szoktak hadakozni, saját uraikkal, azok hadnépével vagy bandériumaival, a többiek pedig, kiknek ilyen uraik nincsenek, saját birtokukból, házukból és a maguk költségén megyei ispánjukkal (kivéve azokat, akiket elaggott koruk, özvegységük vagy árvaságuk és más ehhez hasonló tehetetlenség miatt szükségesnek látszik fölmenteni) hasonlóképpen tehetségükhöz képest illõen felfegyverkezve és felszerelve kötelesek hadba indulni.

Vissza a fõoldalra