A második szicíliai rabszolgafelkelés (Kr.e. 104-101)

Abban az idõben, amikor Marius Bocchust és Iugurthát, Lybia királyait hatalmas háborúban legyõzte, a libyaiak tízezreit ölte meg és végül magát Iugurthát is - akit elõzetesen Bocchus letartóztatott, hogy ezáltal nyerjen megbocsátást Róma ellen indított hadjáratáért - hadifogolyként hurcolta el; és miközben a Galliát háborúval pusztító cimberektõl elszenvedett vereségek az egész római nép lelkét megrázták - ugyanabban az idõben jött Szicíliából a híre annak, hogy a rabszolgák tízezrei fellázadtak. ...

cimberek elleni hadjárat idején a senatus Mariusnak felhatalmazást adott arra, hogy a tengeren túli népek közül is toborozzon segédcsapatokat. Ennek értelmében Marius Nikomédés bithyniai királytól is segítséget kért. Ez azonban azt válaszolta, hogy alattvalóinak többségét a római adószedõk rabolták el, s azok szerte a provinciákban rabszolgasorban sínylõdnek. A senatus erre azt a határozatot hozta, hogy a római néppel szövetséges államhoz tartozó szabad ember nem lehet rabszolga, s a helytartók kötelessége az ilyen személyek szabadon bocsátásáról gondoskodni. Ekkor történt, hogy Licinius Nerva, Szicília propraetora a határozat értelmében számos rabszolgát bírói eljárás alapján felszabadított. Néhány napon belül több mint nyolcszázan szerezték így vissza szabadságukat, s a sziget minden rabszolgája feszülten várta felszabadulását. De a gazdag polgárok felkeresték a propraetort, és felszólították, hogy álljon el akciója folytatásától. Lehet, hogy pénzzel vesztegették meg, lehet, hogy csak jóindulatukat ígérték meg neki, õ mindenesetre abbahagyta addigi, buzgó tevékenységét, s a szabadság reményében eléje járuló rabszolgákat goromba szavakkal visszaküldte gazdájukhoz. A rabszolgák erre összebeszéltek, tömegesen elszöktek Syrakusaiból és a Palikoi istenpár ligetébe menekültek. Itt állapodtak meg a fegyveres felkelésben. ...

Naponta jöttek hozzájuk új felkelõk, s a rabszolgasereg egészen hihetetlen ütemben gyarapodott. Néhány napon belül számuk a hatezret is meghaladta. Ekkor gyûlést tartottak, s az eléjük terjesztett javaslat alapján elõször is királyt választottak egy Salviusnak nevezett rabszolga személyében, aki varázsló hírében állt, és régebben a nõk misztériumainak [Démétér földanyának, a termékenység istennõjnek szentelt titkos szertartás] fuvolása volt. Király korában a városokat mint a tétlenség és a tékozlás székhelyeit elkerülte. A felkelõket három seregre osztotta, és mindegyik élére külön vezért nevezett ki. Ezeknek meghagyta, hogy az egész terület átfésülése után meghatározott idõben és helyen találkozzanak. Ennek a portyázásnak eredményeként rengeteg nyájat és számos lovat szereztek. Igy rövid idõ alatt több mint 2000 fõbõl álló lovassereget és legalább 20 000 fõnyi gyalogságot szerveztek olyan rabszolgákból, akiknek már volt némi katonai tapasztalatuk. Megtámadták a jól megerõsített Morgantina városát, s ellene egyre megújuló heves rohamokat indítottak. A helytartó erre éjjel-nappali menetben a város felmentésére sietett. Mintegy 10 000 fõnyi, Itáliából és Szicíliából toborzott seregével rajtaütött az ostrommal elfoglalt felkelõkön. Sikerült táborukba benyomulnia, itt a csekély számú õrcsapatokat megvernie, és számos foglyot és bõséges zsákmányt szereznie. A tábor könnyûszerrel történt elfoglalása és kirablása után seregét Morgantina felé vezette. A felkelõk azonban váratlanul megfordultak, rátámadtak, és mivel támadásukat a magaslatról indították el, és nagy hevességgel hajtották végre, kedvezõ hadiszerencsével küzdöttek. A római vezér seregei futva menekültek. A rabszolgakirály megparancsolta katonáinak, hogy a fegyvereiket eldobáló rómaiak életét kíméljék meg. Igy a római sereg nagy része fegyvereit is otthagyva, menekült. E csel alkalmazásával legyõzvén az ellenséget, Salvius visszafoglalta saját táborát is, és messze földön híres gyõzelmével hatalmas zsákmányra, rengeteg fegyverre tett szert. Igaz, hogy a csatában az itáliai és szicíliai katonákból nem estek el többen hatszáznál, ennek oka azonban a király könyörületes parancsa volt. Négyezren azonban foságba estek. Salvius seregéhez most már, e nagy siker után, tömegesen szöktek a rabszolgák, serege kétszeresére növekedett, úgyhogy uralma alatt tartotta az egész nyílt vidéket ...

Idõközben Salvius Morgantina sikertelen ostroma után Leontinoi vidékét tette szüntelen rablásaival bizonytalanná. Ekkorra már 30 000 fõt elérõ seregét ezen a vidéken gyûjtütte össze; itt áldozatot mutatott be Palikoi istenpárnak, és hálája kifejezéseként a gyõzelemért egy bíborpalástot ajánlott fel tiszteletükre. A királyi cím felvétele óta különben Triphónnak neveztette magát a felkelõkkel.

Segítõtársai közül kiválasztotta a legbölcsebbeket és a legalkalmasabbakat, s ezeket nevezte ki tanácsosaivá. Az õ közremûködésükkel végezte az ítélkezést és igazgatást. Ha bírói széken ült, széles bíborszegélyû togába és ugyancsak bíborszegélyes tunicába öltözött. Elõtte vesszõnyalábbal és bárddal felfegyverzett lictorok jártak. Gondoskodott tehát arról, hogy mindene meglegyen, ami a királyi méltósághoz szükséges!

Ugyanekkor Egesta és Lilybaeum városok területén s az ezzel szomszédos földeken is felütötte fejét a rabszolgafelkelés kórsága. Itt a vezér a kilikiai származású, vitézségérõl nevezetes Athénión volt. ...
Teljes zûrzavar és a csapásoknak valóságos Iliásza lett úrrá Szicílián. Nemcsak a rabszolgák, hanem a szegénysorsú szabadok is mindenféle rablást és törvénytelenséget követtek el, és az útjukba kerülõ rabszolgákat és más szabadokat sorra öldösték, hogy ne maradjon tanúja gaztetteiknek.
Triokala ... várost elfoglalva nyolc stadion [kb. 1440 m] körzetben erõdítményekkel, sánccal és mély árokkal vette körül, s ezt a minden tekintetben gazdag várost jelölte ki királyi székhelyévé. Itt építette fel királyi palotáját, és mellette a hatalmas tömeg befogadására alkalmas teret. ...
Végül is a senatus L. Licinius Lucullust választotta a felkelõk ellen hadvezérnek. ... Ezzel a [kb. 16 000 fõs] sereggel egész Szicíliát megszállta. [Triphón és Athénión] táborukat Skirthaia mellett ütötték fel 12 stadionra [kb. 2160 m] a római tábortól. Elõbb a könnyûfegyverzetûek csatároztak, majd a fõerõk csaptak össze. A hadiszerencse hol ide, hol oda pártolt, mindkét seregbõl sokan estek el, Athénion pedig 200 válogatott lovas élén holttestekkel borította a harcmezõ körülötte fekvõ részét. Mindkét lábán megsebesült, majd harmadik sérülés is érte, úgy hogy harcképtelenné lett. Ennek láttán a rabszolgák reményüket vesztve megfutamodtak. ...
A római vezér csak kilencednapra ért Triokala alá, de véres harcban vereséget szenvedett. A lázadók bátorsága újra fellángolt. ...
Az év végén Gaius Mariust ötödízben, vele együtt pedig Marcus Aquiliust választották consulnak. [Kr.e. 101. év consuljaivá] Aquiliust küldték a felkelõk ellen, s õ vitézségével dicsõséges csatában megverte õket.
 

Kérdések:

1. Mikor kezdõdhetett legkorábban a 2. szicíliai rabszolgafelkelés?
2. Milyen okok vezettek a felkeléshez? Mennyiben hasonlít az 1. szicíliai rabszolgafelkeléshez, és mennyiben különbözik attól?
3. Ki volt a propraetor? Milyen szerepet játszott a provincia életében? A megvesztegethetõség mennyire volt általános az efajta magistratusnál? Miért?



4. Miért érhettek el gyors sikert a rabszolgák, és miért nem tudta leverni õket könnyen a római sereg?
5. Mi volt ennek a rabszolga államnak az államformája? Milyen hatlmi díszekkel ékesítette magát az állam vezetõje? Miért?
6. A királyi palota építésének tényébõl milyen következtetésekre juthatunk?


7. Egységesek voltak-e a felkelõk a célokat és a tetteket illetõen?
8. Miért nem adták meg magukat a felkelõk a vesztett helyzet láttán, miért tartottak ki a végsõkig?
9. Bizonyítsd be, hogy a történetíró nem objektíven tárgyalja az eseményeket! Melyik félnek ad inkább igazat?