A keresztre feszítés

Az ereredet:
Valószínûleg kultikus okokra vezethetõ vissza. A törzsi társadalmakban kettõs célt szolgált, egyrészt eltávolították a közösségbõl a vétkezõt, másrészt engesztelõ áldozatként ajánlották az istenség(ek)nek. Kezdetben csak élõ fához kötötték, és hagyták elpusztulni az elítéltet, majd egy függõlegesen felállított gerendára kötözték vagy szögelték fel az áldozat kezét, annak a feje fölé helyezve. Késõbb a keresztgerendát is alkalmazták különbözõ formában.
Kre. 519-ben I. Dareiosz 3000 babilonit, Kr.e. 175-ben IV. Antiochosz szíriai király több száz zsidót, Kr.e. 88-ban Júdea uralkodója 800 farizeust feszíttetett meg.
Rómában a halálbüntetés legkegyetlenebb formájának számított, általában rabszolgákat vagy ellenséges foglyokat büntettek így fõbenjáró vétség (gyilkosság, rablás, árulás, lázadás) esetén. Így történhetett meg, hogy a Spartacus vezette felkelést követõen 6000 rabszolgát feszítettek keresztre. Római polgárt csak nagyon kivételes alkalommal végeztek így ki, s Constantinus a IV. sz-ban el is törölte e halálnemet.

A kereszt anyaga, formája:
A kereszt fémbõl (bronz), fából vagy kõbõl készült, s használat elõtt általában lefestették. Négy alakja terjedt el:

A keresztre feszítés módszertana:
Mivel általában tömeges kivégzések keretében alkalmazták e büntetést, ezért a Római birodalomban nem szakképzett hóhérok mûködtek közre, hanem az adott helyõrség légionáriusai.
A megfeszítés menete:
1. Az elítélt megkorbácsolása
2. A keresztgerendának (s nem az egész keresztnek) a kivégzés helyszínére történõ cipelése, s az elítélt fizikai bántalmazása.
3. Az elítélt levetkõztetése (meztelenre)
4. Az elítéltet háttal ráfektették az általa cipelt keresztgerendára (merõlegesen), karjait szétfeszítették és egy-egy kb. 10-13 cm-s vasszöggel vagy kötelekkel rögzítették. (A szögeket a kéztõcsontok közé verték, s nem a tenyérbe, de nem is a csuklóba!)
5. A keresztgerendát ráhelyezték a már korábban felállított kb. 2-2,5 m-s függõleges gerendára.
6. A lábakat szöggel vagy kötéllel a függõleges gerendához erõsítették. (Néha szabadon hagyták a lábakat.)
7. Idõnként a lábak alá egy deszkalapot is erõsítettek. Esetenként egy "ülõkét" is felszereltek, hogy a halálraítélt megtámaszkodhasson.
8. (Ha siettetni akarták a halált, akkor a kereszt alatt tüzet is gyújtottak.)

A halál oka:
Az elítélt nem vérveszteség, hanem lassú kínhalál, fulladásos halál következtében végzi be életét. Két karon függve a test egész tömege az izomrendszerre nehezedik, s az izmok folyamatos megfeszítettsége következtében rövid idõn belül görcsös állapot alakul ki (tetanizáció). Emiatt a mozdulatlanság miatt a vérnyomás csökken, majd ennek hatására vérrögök keletkeznek, és trombózisok alakulnak ki. A rekeszizom mûködése is görcsössé válik, ami oxigénhiányt és fulladást okoz. A keresztrefeszített pánikba esik, és levegõ után kapkod, amitõl hõmérséklete megemelkedik. A fuldoklás következtében elkékül, maj több napi (akár 5 napi) agónia után megfullad. Ezért írta Seneca: "akiket ilyen halálra ítéltek, életüket cseppenként vesztették el." (Epistulae 101, 14)
Ha a keresztrefeszített teljes súlya csak a csuklóira nehezedik, akkor akár 5-6 órán belül is bekövetkezhet a halál, ezért idõnként úgy "könnyítettek" az elítélt sorsán, hogy eltörték a lábszárcsontjait, ezáltal lábával már nem tudta megtartani magát.)
A keresztrefeszített minél gyengébb fizikai állapotban kerül a keresztre, annál rövidebb ideig tart a szenvedése.


A felhasznált forrás: