571-ben (a kutatók eltérõ adatai szerint 569-572
között) született Mekkában. Édesapja szegény
kereskedõ volt (mindüssze 5 teve, néhány birka
és egy szolgálóleány volt a tulajdona), s fia
születése elõtt már meghalt. Az édesanyját
6 éves korában elveszítõ Mohamedet nagyapja,
Abdul Mottaleb vette pártfogásába, de õ is
meghalt, amikor unokája 8 éves lett, ezért Abu Talib,
a legidõsebb nagybácsi nevelte. Mint a legtöbb gyermeknek,
neki is dolgoznia kellett. Kezdetben pásztorfiú volt, s ekkor
ismerte meg a beduin pásztorok szokásait, fortélyait,
életvitelét. Késõbb tevehajcsárként
elkísérte nagybátyját a szíriai és
egyiptomi útjaira. Eközben nemcsak kereskedelmi tapasztalatokat
szerzett, de megismerte az arabokétól különbözõ
kutúrákat, vallásokat, mint például
a zsidó, a keresztény és a zoroaszter tanításokat,
melyeket élénk fantáziája és rendkívüli
emlékezõtehetsége révén fel is használt
az iszlám tanainak kialakításakor.
25 éves korában egy gazdag kereskedõ özvegyének
(Khádidzsa) üzletében dolgozott, majd feleségül
is vette a 40 éves özvegyet, s ezzel a házassággal
bekerült a gazdag mekkaiak közé. Immáron érett
fõvel és anyagi függetlenséggel a karavánok
vezetõjeként járta végig a kereskedelmi utakat,
s gyüjtött újabb ismereteket, melyek fontos szerepet játszottak
az életének 40. évében bekövetkezõ
gyökeres vallási átalakulásban. Fokozatosan vonult
vissza a kereskedõi hivatástól, s vallásos
látomásainak adta át magát. A Mekkától
északra fekvõ Híra-hegy egyik barlangjában
elmélkedett, s egyik nyugtalan álmában isteni hangra
lett figyelmes. Álmát úgy
értelmezte, hogy Gábriel arkangyal jelent meg elõtte,
s azzal bízta meg, hogy legyen népének prófétája,
s állítása szerint ekkor kapta meg a Korán
elsõ darabját is (pl. 96. szura). Ezt követõen
rendkívül racionális okfejtés keretében
megkérdõjelezte és megcáfolta a mekkai írástudókat,
s összefoglalta tanait, melyet iszlámnak -"Allah iránti
odaadás"-nak- nevezett. A helyi elõkelõk (koraisita
nemzetség) kezdetben ártalmatlannak tartották Mohamed
tanait, de amikor a vagyonos mekkaiak közül is követni kezdték
Mohamed tanításait, akkor Mohamedet és híveit
"tilalom" alá vették, azaz megvonták tõlük
a törzsi jogokat, s ez szinte egyet jelentett a halálos ítélettel.
Ekkor azonban a mekkai "Búcsújárás" alkalmával
felkeresték õt a Jathribból (késõbbi
nevén Medinából) érkezett követek, akik
magukkal vitték azzal a céllal, hogy kibékítse
a város ellenséges törzseit. Ily módon 622. július
16-án elhagyták Mekkát.
Ezt nevezi a történetírás hidzsrának (futás),
s ez az esemény szolgál az arab idõszámítás
alapjául. (Ezt az új arab idõszámítást
Omár kalifa (634-644) vezette be.) A prófétát
Medina lakói többségében elfogadták mind
politikai, mind ideológiai vezetõnek, akinek így sikerült
az addigi vérségi (nemzetségi) kötelék
helyett egy új szervezeti formát, az ummát -vallási
közösséget- létrehozni. A vallási közösségben
eredetileg helyet biztosított a helyi zsidóságnak
is, de mivel azok nem fogadták el a Mohamed által tett igen
jelentõs emgedményeket (pl. imák iránya Jeruzsálem,
a disznóhús fogyasztásának tilalma, a zsidó
böjtnap elfogadása), ezért fegyveresen szállt
velük szembe 624-627 között. Ezzel párhuzamosan a
mekkaiak ellen is felvette a küzdelmet, s 624-ben Badr falunál
le is gyõzte õket. 625-ben viszont a mekkaiak gyõztek
az Ohod-hegynél, de korántsem tudták megtörni
Mohamedet, sõt 627-ben a medinai umma a mintegy 10 ezer fõs
mekkai hadsereget meghátrálásra kényszerítette
(árokháború). 628-ban már Mohamed indult Mekka
ellen, de ekkor még hajlandónak bizonyult egy tízéves
fegyverszünet megkötésére, s ennek jegyében
feleségül vette az ellenzék fejének lányát.
(Mohamed gyakran kötött érdekházasságot,
s így összesen 14 felesége volt, annak ellenére,
hogy híveinek már csak négyet engedélyezett.)
629-ben viszont kétezer hívével felkereste Mekkát,
elvégezte a "kis zarándoklatot", s három nap után
elhagyta a várost, de 630-ban már 10 ezer fõnyi sereggel
jelent meg a város falai elõtt. Igéretei hatására
- csak néhány, mindössze 10 ellenségét
végeztette ki- bebocsáttatást nyert, majd felvetette
a mekkaiakkal az iszlámot, leromboltatta a Kába körüli
pogány jelképeket, szobrokat, s vallásba iktatta a
fekete kõ tiszteletét. Ezzel sikerült kompromisszumos
megoldást kötnie a mekkaiakkal. 630-ban maga is elvégezte
a zarándoklatot (haddzs). Késõbb követeket küldött
a félsziget arab törzseihez, aki azután Mohamed mellé
álltak.
631-ben kitiltotta a nem mohamedánokat Mekkából
(9. szura), s meghírdette híveivel a hitetlenek elleni szent
háborút, a dzsihádot. A keresztény oázisok
elleni harcokkal indították el az arab hódítás
folyamatát, s ezáltal az umma vallásiból politikai
közösséggé alakult át. 632-ben, életében
utoljára Mohamed elzarándokolt Mekkába, s visszatérte
után három hónappal meghalt.
"Mohamed egy hónapot töltött Hírában.
és ételt adott a hozzá jövõ szegényeknek.
Amikor letelt a hónap, mielõtt házába ment
volna, körüljárta hétszer vagy ahányszor
isten akarta, a Kábát, és csak azután indult
a házába. Amikor eljött küldetésének
éve, a ramadán havában szokás szerint elment
családjával Hírába. Azon az éjjelen,
amikor Isten, szolgái iránti könyörületbõl
megtisztelte õt üzenetével, Gábriel elhozta neki
Isten parancsát:
'Aludtam -meséli maga Mohamed-, mikor Gábriel egy jelekkel
teleírt selyemkendõt hozott, és mondá: 'Olvasd'
S én szólék: Nem tudok olvasni. Ekkor rám szorítá
a kendõt, hogy azt gondoltam, meg kell halnom, majd elengedett és
ismét szóla: 'Olvasd!' Mikor ismét azt mondám,
nem tudok olvasni, ismét befedett a kendõvel, hogy csaknem
elszállt belõlem a lélek, és azután
ismét elengedett és megismételte a parancsát.
Most félelmemben, hogy ismét úgy cselekszik velem,
mint korábban, azt kérdeztem, mit kell olvasnom, és
ekkor így szóla: 'Olvass uradnak nevében, ki vérrögbõl
teremté az embert, olvasd, hogy urad a legkegyelmesebb, õ
az, ki tollal megtanítá az embernek, mit az nem tudott.'
Olvastam hát, és Gábriel magamra hagyott. Erre felébredtem,
és úgy éreztem, mintha szívembe írták
volna ezeket a szavakat.
Kiléptem a barlangból és a hegy közepén
álltam, égi hangot hallottam ekkor, nekem kiáltott.
'Mohamed! Isten küldötte vagy, én vagyok Gábriel.'
Megálltam, néztem felé és nem mozdultam sem
elõre, sem hátra. Majd elfordultam tõle, de bármerre
is vetettem pillantásomat, mindig magam elõtt láttam.
Álltam, anélkül, hogy lépést tettem volna
elõre vagy hátra, miközben Hádidzsa [Mohamed
felesége] embereket küldött keresésemre. A mekkai
magaslatig mentek, majd visszatértek. Én azonban álltam,
míg az angyal eltávozott, azután hazatértem
családomhoz."
1. Hitvallás (saháda):
Egyedüli Isten Allah és Mohamed az õ prófétája.
(Lá iláha ill Allah, Muhammad raszúl Allah.)
A monoteista hitvallás alapját jelenti, melyet a Korán
így fogalmaz meg:
" Allah -rajta kívül
nincs más isten- az élõ, a magában létezõ.
Nem vesz erõt rajta a szendergés, sem álom. Övé
minden, ami az egekben és a földön van. ... Trónusa
átöleli az egeket és a földet. Megõrzésük
nem görnyeszti meg õt. Õ a magasztos és a hatalmas."
(2. szúra, 255)
A müezzin hívó szavára hangzik fel.
2. Imádkozás (szalát):
Istentisztelet vagy imaszertartás, mely mozdulatok és
leborulások meghatározott sorából áll.
Mindezt arccal a mekkai Kába felé fordulva hajtanak végre,
s közben rövid Korán-idézeteket mondanak.
Naponta ötször, meghatározott
idõpontban végzik, s a müezzin a minaretrõl kiabálva
hívja a híveket imára. Ima elõtt megmossák
a kezüket, a lábfejüket és az arcukat.
A férfiaknak ajánlatos csoportosan, nyilvánosság
elõtt imádkozni, a nõk általában otthon
teszik.
Péntek délben minden felnõtt férfi a mecsetbe
kell, hogy menjen, ugyanis ekkor a gyülekezeti imát a prédikáció
követi, néha pedig fontos bejelentések is itt és
ekkor hangzanak el.
Az ima tartalmazhat egyéni kívánságokat
is.
3. Böjt (szaum):
Ramadan hónapban tartják. Ekkor napkeltétõl
napnyugtáig tartózkodnak az evéstõl, az ivástól,
a dohányzástól és a nemi érintkezéstõl.
A hitbuzgók ebben a hónapban a szokásosnál
többet imádkoznak, felolvasnak a Koránból és
elmélkedenek a vallási kérdéseken. A kevésbé
agilisak nappal inkább alszanak, ugyanis az éjszaka a vidám,
önfeledt szórakozásé.
Ha valaki a Ramadan idején beteg vagy hosszabb úton van,
akkor a böjt egy részét vagy egészét elhalaszthatja
alkalmasabb idõpontra. A gyermekes, várandós vagy
szoptató anyák, a szolgálattevõ katonák
és az idült betegek mentesülnek a böjt alól.
A böjt edzi a muszlimokat, erõsíti a vallási
öntudatukat és a muszlimok közötti köteléket.
4. A szegényadó (zakát):
Az iszlám negyedik oszlopa.
Eredetileg a szûkölködõk ellátásának
fedezésére, segítésére szolgált,
s minden muzulmán fizette. Ezzel igyekezett Mohamed a túlságosan
nagy vagyoni különbségeket némileg enyhíteni.
A muszlimok jövedelmük vagy vagyonuk egy meghatározott
részét adták, s eredetileg nem is alamizsna, hanem
adótípus volt, amit az umma minden felnõtt tagja fizetett,
de ma már a legtöbb arab államban megszüntették.
Manapság a zakattal egyenértékû jótékony
adományt illik tenni.
5. Zarándoklat (háddzs):
A muzulmán év 12. hónapjában tett mekkai
zarándoklat, mely még a pogány kor emlékeit,
szokásait is õrzi.
Afrika és a Közel-kelet egyik legnélkülözhetetlenebb
háziállata az egypúpú teve, a dromedár.
Legfontosabb szerepet a közlekedésben, illetve a teherszállításban
játssza mint a "sivatag hajója", de tejjel és hússal
is ellátja az embert, szõrébõl és bõrébõl
sátor, takaró és ruházat készíthetõ.
A dromedár elterjedtségét annak köszönheti,
hogy jól tûri a forróságot, de elviseli a sivatagi
fagyos éjaszakát is. Hosszú sivatagi utakon testsúlyának
akár egyharmadát kitevõ vizet is veszíthet
anélkül, hogy súlyos károsodást szenvedne
el. Amennyiben vízhez jut, tíz perc alatt annyi vizet iszik,
amennyit elveszített, és akár 100 liter vizet is képes
10 perc alatt elfogyasztani. (Ilyenkor szemmel láthatóan
nyeri vissza eredeti egészséges formáját.)
Hátas- és teherhordó állatként páratlan
teljesítményre képes: 200 kg-os teherrel óránként
4 km-t képes gyalogolni, míg hátasállatként
napi 150 km-t is megtehet. Kiválóan alkalmazkodott a sivatagi
élethez, még a homokviharoknak is ellent tud állni,
mivel szemét hosszú, sûrû szempillája,
fülét erõs, sûrû szõrzet védi,
orrnyílásait pedig izmok zárják le -szinte
hermetikusan-, könnymirigyei intenzív váladéktermeléssel
kimossák a szemébe került homokot.
Ezek a képességei tették lehetõvé,
hogy az arabok teveháton képesek voltak átszelni az
arábiai sivatagokat, Kelet-Perzsiát és É-Afrikát.
A Kr.e. III.évezredben háziasították, s a túlnépesedés
idõszakában a tevék segítségével
voltak képesek az egyik oázisból a másikba
eljutni, kereskedni. Arábia területe jórészt
földmûvelésre alkalmatlan, így pásztrokodásból,
illetve kereskedelembõl tudták fenntartani magukat a helyi
lakosok.
Az arab hagyomány a napi ötszöri imáról
" Midõn Mohamed próféta
csodálatos módon látogatást tett az egekben,
sorra bejárta a hat alsó eget, és üdvözölte
az ott tartózkodó próféta elõdeit, Ádámot,
Idriszt, Mózest, Ábrahámot és Jézust,
aztán feljebb szállt, és 'Allah az én népemnek
ötven imádságot parancsolt naponkint'. Én ezen
parancsolat vétele után visszamentem és találkoztam
Mózessel. 'Milyen parancsolatot szabott Allah a te néped
elé?' -kérdé Mózes. 'Ötven imádságot
rendelt' -felelék én. 'Menj vissza istenedhez -így
szólt erre Mózes-, és mondd meg neki, hogy a te néped
ennyit ki nem bír.' Visszamentem erre Allahhoz, és õ
elengedte az imádságok felét. Ismét Mózeshez
jöttem, és értesítettem õt. 'Menj vissza
-szólott ismét Mózes-, és mondd meg istenednek,
hogy néped még ennyit sem bír ki.' Visszamentem ismét
Allahhoz, elõadtam kérelmemet, és Allah így
szólott: 'Ötvennel kezdtük, tegyük hát ötre,
de most már nem változtatunk szavunkon.' Megint értesítettem
Mózest, aki engem ismét vissza akart küldeni istenemhez,
hogy engedjen el még valamit; de én így szóltam
hozzá: 'Már most szégyellem magam istenem elõtt'.
így maradt meg a mindennapi öt imádság a mohamedánok
vallásos kötelességének."
Mózes I., 21: Hágár és Ismáel elûzetése
Mózes I., 22: Izsák feláldozása
Az arab ábécé
(ahogy a perzsa, az urdu és az oszmán-török is)
a szírbõl fejlõdhetett ki. Az elsõ önálló
írás a Kúfa városából a 7. sz-ban
elterjedõ kúfi írás volt. A Korán tanulmányozásának
központja volt Kúfa, ezért nagy számban készültek
itt Korán-másolatok, s ezáltal az itteni kalligráfusok,
másolók nagy szerepet játszottak a kúfi írás
elterjesztésében. Idõvel azonban csak kõbe,
fémtárgyakba vésve, kerámiákba égetve
vagy szõnyegekbe szõve fordult elõ e dekoratív
írás, illetve az ún. virágos kúfit alkalmazták
a Koránok másolásakor.
A kúfi mellett még Mohamed fellépése elõtt
kialakult az arab írás hajlékony vonalvezetésû
kurzív típusa, a naszkhi. Ezt az írástípust
az arab kereskedõk és hódítók terjesztették,
s a 11.sz-ra a naszkhi ki is szorította a kúfit.
Az arab írás 28 mássalhangzóból
áll, de mindössze 17 grafikus jelet használnak az írás
során, illetve a hiányzó betûket ún.
megkülönböztetõ jelek alkalmazásával
(1,2,3 pont) pótolták. Magánhangzókat kezdetben
nem használtak, de a Korán egységesebb értelmezése
érdekében három alapmagánhangzót vezettek
be (a, i, u).
Nagybetûk nélküli kurzív írás,
melyet jobbról balra olvastak. A mássalhangzókat és
a hosszú magánhangzókat néhány betûbõl
formálták meg, alul, illetve felül megkülönböztetõ
pontokkal látták el, a rövid magánhangzók
jelölésére pedig kis vinalkákat (haraka) vezettek
be. A legtöbb betûnek háromféle alakja van, attól
függõen, hogy a szó elején, végén
vagy szó közben helyezkedik el. A kezdõbetûk csak
a szuluszban (az elnyúló kalligrafikus írásmódban)
válnak hangsúlyozottá.
A betûk szögletesek (a kúfi írásban)
vagy kerekek (a naszkhi, közönséges kurzív arab
írás, ill. a szulusz esetén). A kúfi: következetesen
vízszintes, gyakran kihangsúlyozott, megvastagított
alapvonallal. Nehezebben olvasható, mint a kerek betûs írások,
így a 12. sz-ra eltûnõben volt, egyes területeken
maghribi néven élt tovább.
Az írásnak
a muszlim világban nemcsak közlésbeli funkciója
volt, hanem díszítõ szerepe is, ugyanis az iszlám
tiltja az ember- és állatábrázolást,
ezért a kalligrafikus írással pótolják
a díszítés ebbéli fogyatékosságait.
Ily módon kalligráfiával díszítették
a használati tárgyakat, épületeket, mecseteket,
dzsámikat.
A szunnához ([arab] = szokás, rendelkezés, hagyomány) ragaszkodók. (Ahl al-szunna val-dzsamáa = a szunna és a közösség emberei). A szunna Mohamed kijelentéseivel, tevékenységével és életével kapcsolatos hagyományait jelenti (melyeket a haditok tartalmaznak). A Koránnal együtt a szunna szolgál a muszlim számára cselekedetei zsinórmértékéül. A kalifa cím örökítése kapcsán elvetik a vér szerinti utódlást. A muszlimok kb. 83%-át alkotják manapság. A szunnita irányzaton belül különbözõ iskolák különíthetõk el: a hanafiták, a sáfiiták, a malikiták és a hanbaliták iskolája.
Síitáknak a Sia ([arab] Ali pártja) követõit nevezik. A síiták csak Mohamed vér szerinti leszármazottait tekintik alkalmasnak a kalifa tisztség betöltésére. Egyedül Alit (656-661), Mohamed unokatestvérét és vejét, illetve a próféta lányával, Fátimával való házasságából származó, vér szerinti sarjait ismerik el a próféta jogos utódaiként és a közösség vezetõjeként. Emiatt Alikidáknak is nevezik õket. Az elsõ három -szunniták által elfogadott- kalifát trónbitorlónak tartják. A síiták szerint Mohamed halála elõtt unokatestvérét és vejét, Alit beavatta a végsõ tanokba, õ pedig továbbadta ezt az ezoterikus tudást családjának. Vér szerinti utódai ezért imámnak, azaz a titkos tudás letéteményesének számítanak. Ezáltal az iszlám öt oszlopához hatodiknak hozzáteszik az imámátust, melynek lényege, hogy az imámok tévedhetetlenek.Ma a síiták az muszlimoknak kb. 15 %-át jelentik.
III. A szakadárok (káridzsiták)
A káridzsiták ([arab] = a harcra kivonulók) a legrégibb iszlám hitirányzat. Eredetileg A 4. kalifát, Alit követték, de a sziffini csata után (657) csalódnak benne, mert a fegyveres döntés istenítélete helyett a választott bíróság emberi ítélkezését fogadja el, s ezáltal méltatlannak ítélték a kalifa címre. Szigorú erkölcsi követelményeket vallanak: nincs hit cselekedet nélkül, aki súlyos bûnt követ el, az aposztatává, hitehagyottá válik. Csak az lehet imám, aki teljesen makulátlan. A kalifát a közösség választj a címre leginkább méltóak közül (A vérségi, származásbeli szempontokat figyelmen kívül hagyják.)
Az iszlám elterjedtsége napjainkban:
1
Hirdess Urad nevében, aki teremtett
2
vérrögbõl teremtette az embert.
3
Hirdess! A te Urad a legnagylelkûbb,
4
aki írótollal tanított,
5
megtanította az embert arra, amit nem tudott.
1
Allah a könyörületes és az irgalmas nevében.
2
Dicsõség Allahnak, a teremtmények Urának
3
a könyörületesnek és az irgalmasnak,
4
aki az Itélet napját uralja
5
Néked szolgálunk és hozzád fordulunk segítségért
6
Vezess minket az egyenes úton,
7
azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál,
s ne azokén,
akiket haragvásod sújt,
sem a tévelygõkén!
Az al-kuran [arab] = tanítás, olvasmány, illetve
a hírdetés szóból eredeztethetõ a kifejezés.
Az iszlám szent könyve, melynek tanításait
a muszlimok szerint Mohamed kapta Gabriel arkangyal közvetítésével
Allahtól. Mivel Mohamed írástudatlan volt, ezért
íródeákja Zajd ibn Thábit jegyezte le Mohamed
kijelentéseit és tanításait. Ezek képezik
a Korán alapját, melyeket Mohamed halála után
rendszereztek, végsõ formáját e szent könyv
Othmán kalifa uralkodása idején, 650-656 körül
nyerte el. A Korán szövegét mechanikusan szerkesztették
össze, ugyanis történetileg, kronológiailag a keletkezés
sorrendjében nem tudták elhelyezni a szövegeket, így
hosszúságuk szerint rendezték el, a leghosszabbak
kerültek elõre, a végén pedig a rövidebbek
találhatók. A mûvet fejezetekre, azaz 114 szúrára
osztották, a szúrákat pedig versekre.
A Korán tartalmilag elég vegyes képet mutat: varázsszövegek,
imádságok, Allahot magasztaló himnuszok, vallási,
erkölcsi és jogi szabályok, látomások,
eszkatológikus (világvégére vonatkozó)
jövendölések, mítikus, legendás elbeszélések
egyaránt találhatók benne. A bevezetõ szúra
egy rövid fohász, a mohamedánok fõ imádsága.
Irodalmi formáját tekintve rímes próza.
A muzulmán teológia
legfontosabb feladatának a Korán szó szerinti értelmezését,
magyarázatát tekintette. A modern Korán-értelmezések
viszont már az allegorikus megközelítést sem
tiltják.
Míg a Korán azokat a tanokat foglalja össze, amelyek
a hagyomány szerint Gábriel kinyilatkoztatásából
származnak, addig a szunna a Mohamed életére, tanítására
és csodáira vonatkozó hagyományokat (a hadiszoknak)
a gyûjteménye. A szunnát a IX. században állították
össze.
Mohamed elõtt az északi arab törzsek holdévet használtak, amelyet idõrõl idõre szökõhónapok beiktatásával hoztak összhangba a Nap járásával. Az ily módon felmerült visszaélések kiküszöbölésére a próféta egyszer s mindenkorra megtiltotta a szökõhónapok beiktatását (Korán IX. szúra 36), és csak 354, illetve 355 napos holdévek használatát engedelyezte; ezt harmincéves ciklus szerint valósítják meg. Az iszlám évei a napévtõl való 11 napos eltérésük miatt mozgó évek. Az egyes hónapok és ünnepek fokozatosan tolódnak el, és kb. 33 év alatt végigjárják az év egész hosszát. Ramadán hónap, az iszlám böjti hónapja, eshet nyárra is, télre is. Ennek következtében a mohamedán évek rövidebbek a mieinknél - 100 holdév egyenlõ kb. 97 napévvel -, s ezt a mohamedán évekre való átszámításnál is figyelembe kell venni. Az iszlám 1401. éve 1980. november 9-én köszöntött be, míg a mohamedán idõszámítás ismert kezdõévétõl, a 622. évtõl 1980-ig csak 1358 napév telt el, 1401 mohamedán év tehát ugyanannyi, mint 1358 napév.
A hidzsra szerinti (mohamedán) évszámítás
Az általánosan használt érák közül
a legkésõbb keletkezett, és legkésõbbi
kezdõpontú az, amelyet az iszlám honosított
meg. Omar kalifa (634-644) állapította meg, Mohamed elsõ
híveivel való tanácskozások alapján,
a Próféta életének legpontosabb és egy
idõszámítás alapjául alkalmas idõpontját.
Ez a Mekkából Medinába történt menekülésszerû
kivándorlás volt: a hidzsra. Ez az esemény a mi idõszámításunk
szerint 622. július 16-án történt, egy újholdnapon.
Ez a nap lett az iszlám holdnaptára szerint Moharrem hó
1. napja, a hindzsra szerinti idõszámítás kezdõnapja.
Mivel az iszlám naptár holdéveket számlál,
amelyek 354 vagy 355 naposak, a két rendszer átszámítása
elég bonyolult feladat. A keresztény idõszámításnak
megfelelõ mohamedán évet úgy kapjuk meg, ha
az évszámból 622-t kivonunk, és ehhez hozzáadjuk
a külömbség 1/32 részét; emellett figyelembe
veendõ az évkezdõ napok eltérése is.
1982 tehát = 1982-622 = 1360, ehhez hozzá kell adni 1360:32
= 42.5 évet tehát 1982 részben a hindzsra szerinti
1402., részben az 1403. évnek fog megfelelni. A mohamedán
idõszámítás az arab hódítással
párhuzamosan terjedt el. Jelenleg az iszlám államokban
részben a polgári idõszámítás
mellett, részben kizárólagos érvénnyel
van használatban.