Csiribí és Jocó, a két jó barát a nagy tölgyfa melletti tisztáson kincskeresőset játszott. Jocó mancsában ásó, Csiribí kezében iránytű és térkép.

- Gyere, Jocó! - ordított Csiribí. - Tizet lépünk a bokortól a tölgyfa felé, és ott fogunk ásni.

- Megtaláljuk az összes kincset! - lelkendezett Jocó.

Tíz hatalmasat lépett, aztán rögtön nekilátott az ásásnak. Csiribí kurjongatva repkedett körülötte. A nagy tölgyfa emeleti erkélyén Panka, a tündérlány és Emma, Jocó kishúga ücsörgött. Kíváncsian lesték a fiúkat. Jocó még bele se lendült a munkába, amikor nyílt a földszinti lakás ajtaja, és az öreg szarvasbogár dugta ki a fejét.

- Százszor mondtam már, hogy ne az én ablakom alatt zajongjatok!

- Nem is zajongtunk. Kincset keresünk a föld alatt - csóválta a fejét Csiribí.

- Szarvasbogár bácsinak pihenésre van szüksége - szólalt meg a fiúk háta mögött Sün doktor, aki éppen akkor érkezett beteglátogatóba. - Jobban tennétek, ha máshol játszanátok.

Csiribí és Jocó rosszkedvűen szedelődzködött. Hogy játsszanak máshol kincskeresőset, amikor a játék szerint itt rejtőzik a kincs?

- Figyelj, Emma! - súgta a mókuslány fülébe Panka. - Rejtsünk el a fiúknak kincset az erdőben, és rajzoljunk hozzá térképet is!

Emmának tetszett az ötlet. Amíg Panka egy kis dobozba sütiket és matricákat rejtett, Emma színes ceruzával lerajzolta a fenyves környékét. A lányok hamar elkészültek. Leszaladtak a csigalépcsőn, és egyenesen a fenyves felé vették az irányt. Csiribí és Jocó közben átment Borz Misihez, így nem kellett attól tartani, hogy észreveszik őket. Panka és Emma sokáig bolyongott a fenyők közt. Végül egy kidőlt fa törzse alá helyezték a kincses dobozkát.

Emma a térképre gondosan felrajzolta a kidőlt fát, az ösvényt, a szomszédos kőhalmot. Végül egy nagy piros X-szel jelölte meg a kincs pontos helyét. A térképet feltekerték, pókhálóval átkötötték, és izgatottan indultak a fiúk keresésére. Hamarosan rájuk is bukkantak a patakparton.

- Nézzétek!- nyújtotta a térképet Emma Csiribínek. - Az van ráírva, hogy "az erdő kincse". Megkereshetnétek.

- Á, ezt biztos ti rajzoltátok - legyintett mérgesen Jocó.

- Dehogy - rázta a fejét Emma. - A pincéből került elő. Még pókháló is van rajta, olyan régi.

- Juhéj! Végre igazi kincset kereshetünk! - derült fel Csiribí.

Csiribí, Jocó és Borz Misi elviharzott a fenyves irányába. Emma és Panka elégedetten tért vissza a nagy tölgyfához. A fenyvesbe érve a fiúk összetanakodtak. Csiribí úgy vélte, hogy a zöld vonal csakis a kis tüskés bokrokat jelentheti. Borz Misi váltig állította, hogy rég túljöttek már a megjelölt helyen, vissza kéne menni az ösvény túloldalára. Forgatták a térképet, hunyorítva méricskélték a kőhalmokat. Végül, nagy nehezen megállapodtak egy mélyebben fekvő részen. Borz Misi ásni kezdett. A talaj köves volt, Misi hamar elfáradt. Jocó átvette tőle az ásót. Mikor épp Csiribí került sorra, furcsa dolog történt. A gödör alján a föld hirtelen átnedvesedett. Csiribí újra belevágta az ásót, mire erős sugárban víz tört elő a mélyből. Nem is akármilyen: kicsit büdös, de jó meleg. Csiribí akkorát ugrott ijedtében, hogy kis híján feldöntötte Jocót.

- Szép kis kincs, mondhatom - dohogott.

- Hű, de ömlik! - ijedezett Borz Misi. - Ha így folytatja, elárasztja a fenyvest.

- Próbáljuk visszatemetni! - indítványozta Csiribí.

Nekiláttak, hogy a lyukat betömjék a körülötte púposodó földdel. Amíg Jocó és Borz Misi lapátolt, Csiribí nagy köveket hozott, hogy még jobban lenyomja a földet. De mire a lyukat úgy-ahogy befoltozták, a víz utat talált magának picit arrébb. A fiúk odarohantak, hogy az új forrást is bedugaszolják. Jocó felkapott egy jókora szikladarabot, hogy azzal nyomja le a feltörő vizet, de az alól is előbukkant a meleg forrás. Most már két helyen is csobogott.


- Ezt nem hiszem el - jajdult fel Csiribí.

- Én nem hiszem el! - kiáltott egy dühös hang a hátuk mögött.

A fiúk megpördültek. Legnagyobb ámulatukra egy mérgében toporzékoló, vörös képű, szakállas manót pillantottak meg.

- Mit tettetek, ti csibészek? Felszakítottátok a vizeimet! Tönkretettétek a forrásomat!

- Véletlen volt - motyogott Jocó.

- Megpróbáltuk visszatemetni - mentegetőzött Csiribí.

- Már késő. A forrást erővel nem lehet visszaküldeni a föld alá! - jajongott a manó, és a szakállát tépkedte kétségbeesésében.

A víz eközben csak folyt, áradt, bugyogott. Hamar megtöltötte a mélyedést, ahol a fiúk nekifogtak az ásásnak. Szép, kerek kis tó vált belőle, és mivel melegebb volt a friss tavaszi levegőnél, vígan gőzölgött.

- Jaj, mi lesz most? - fogta fejét a manó.

Csiribí a füle tövét vakarta.

- Építenünk kell egy csatornát, ami elvezeti a fölösleges vizet, mert ha túlcsordul a peremen, az egész erdőt eláztatja. -

Hazafutok még egy ásóért! - ajánlotta Borz Misi. Csiribí is a levegőbe szökkent.

- Én elrepülök Pankához, és elkérem Szarvasbogár bácsitól a csákányt. Úgysem használja, ott porosodik a pincében.

Borz Misi elrohant, Csiribí és Jocó a nagy tölgyfához sietett.

- Na, találtatok kincset? - kérdezte Emma az erkélyről, ahonnan már régóta leste a fiúk érkezését.

- Azt nem - legyintett Jocó. - De csináltunk egy kis árvizet.

Erre már Sün doktor is kidugta fejét az öreg szarvasbogár ablakán.

- Mi történt?

Csiribí elmesélte. Szarvasbogár bácsi rögtön előkereste a pincekulcsot. Panka és Emma leszaladtak a csigalépcsőn, hogy elkísérjék a fiúkat a fenyvesbe. Sün doktor is velük tartott, úgyis arrafelé várta őt a következő beteg. Mire visszaértek a tóhoz, az már színültig megtelt. A vörös manó bokáig a vízben tocsogva jajveszékelt. Csiribí gyorsan kijelölte, merre vezessen a meder, és rögtön munkához láttak. Utat vágtak a völgy felé, hogy arra folyhasson a fölösleges víz. Akinek nem jutott szerszám, a köveket hordta. Egyedül Sün doktor állt gyönyörködve a kis tó partján, és a büdös, meleg párát szagolgatta.

- Hiszen ez valódi gyógyvíz - mormolta maga elé.

- Meghiszem azt! - derült fel a vörös manó. - Mit gondolsz, miért vagyok én ilyen egészséges?

- Ideküldhetném a betegeimet - ábrándozott Sün doktor. - Egykettőre meggyógyulnának a fájós hátak, derekak.

- Azt már nem! - toppantott a vörös manó. - Nem fürödhet a vizemben senki! Hogyisne!

Ám ebben a pillanatban felharsant Csiribí kurjantása:

- Kicsordult a tó!

Jocó és Borz Misi elmozdított egy követ, hogy a víz a frissen ásott mederbe folyjon. A kis patak vidáman csörgedezve indult útjára. De nem jutott messzire, mert egyszer csak utat talált magának a kövek között, és eltűnt a föld alatt.

- Visszafolyik a mélybe! - üvöltött diadalmasan Borz Misi.

Mindenki odasereglett. A vörös manó megint mérgelődni kezdett.

- Eresszétek le a tavat! Azt akarom, hogy a vizem rögtön visszajöjjön hozzám!

- Sajnos nem tudjuk - tárta szét a kezét Csiribí. - Ahhoz egy markológép sem lenne elég.

- Nyugodj meg, barátom! - vigasztalta Sün doktor a manót. - Egy kicsit mi is élvezzük a gyógyvizet, de a végén mégis visszatér hozzád a forrás.

- Nem vagyok a barátod! - toppantott a manó. - Nekem nincsenek barátaim.

- Hát legyél a barátunk! - lépett hozzá Panka. - Vigyázni fogunk a tóra. És talán szarvasbogár bácsi fájós lába is meggyógyul tőle.

- De én a víz gondozója vagyok! - háborgott a manó. - Hát hogy gondozzam itt, az erdőben?

- Te lehetnél a fürdőmester - javasolta Panka. - Kiszednéd a vízből a belehullott tobozokat, vigyáznál, hogy a katicák bele ne essenek, és beszélgetnél mindenkivel, aki a fürdőbe látogat.

A manó elgondolkozott, szakállát tekergette, végül bólintott.

- Nem bánom. Tegyünk egy próbát.

- Máris idehívom Szarvasbogár barátomat - örvendezett Sün doktor.

- Ti pedig gyertek - mosolygott Emma a fiúkra. - Segítünk megtalálni a kincset. Mi tudjuk Pankával, hol rejtőzik.

Sün doktor megsimogatta Csiribí fejét.

- Fiam, ti már itt is kincset találtatok. Nem is akármilyet.