Ezt a rózsaszín ruhás tündérlánykát Pankának hívják. Az erdő közepén él, egy öreg tölgyfa első emeletén. Puha mohából van az ágya, virágszirom a ruhája. A tündérfiú neve Csiribí. Ő is az erdőben lakik, egy odvas fenyőfában. Panka és Csiribí barátok.

Panka nyáron szamócalekvárt, cseresznyekompótot szokott eltenni. A lekvárhoz aztán süt egy kis palacsintát, vagy készít egy nagy tepsi süteményt, Csiribí legnagyobb örömére. Csiribí úgy szereti az édességet, hogy evés után csupa porcukor az orra. Nem csoda, hiszen Panka süti a legfinomabb áfonyás pitét az egész erdőben.

Csiribí bezzeg kerüli a konyhát. Mindenféle szerkentyűt képes megjavítani, télire motoros hókotrót fabrikálni fakéregből, csavarokból, huzalokból. Mókusmamának megígérte, hogy liftet is épít a fenyőfára, hogy ne kelljen annyit cipekednie. De a főzés, az nem megy neki.



Még kedvencét, a forró csokit sem tudja elkészíteni. Egyszer aztán megelégelte, hogy semmi sem sikerül, és a mikor a pirítós is odaégett, a tej meg kifutott, Csiribí elhatározta: nem főz soha többet. Tűzhelyét Borzéknak adta, és azóta Pankához jár, ha egy kis finomságra vágyik. Átröppen hozzá, bekopog az ablakon, és azt mondja:

- Panka, tudod mire gondoltam?

És Panka tudja.

- Csak nem egy kis forró csokira?

Panka nem csak sütni-főzni, hanem énekelni, muzsikálni is szeret. Mindenféle hangszeren tud játszani, még hárfán és citerán is. Egy valamit azonban nem tud: repülni. Pedig vannak szárnyai, de valahogy nem sikerül velük magasba emelkednie. Hiába próbálgatja, gyakorolja a repülést, a kökénybokornál följebb még sosem jutott. Ezért inkább gyalog jár. Néha, ha messzire kell mennie, azt mondogatja magában:

- Ideje volna beszereznem egy biciklit, ha már repülni nem tudok.



A tögyfa- házikó első emeletére sem tud felrepülni. Csiribí épített neki kacskaringós csigalépcsőt, azon szalad fel a kis lakásba. Kereshetett volna földszinti lakást is, de akkor a madarak ritkábban járnának hozzá vendégségbe. Így csak kitárja az ablakot, és csiripelő barátai ki-be lépkednek rajta.

Csiribí viszont ügyesen repül. Egész nap meg sem áll, ide röppen, oda röppen, fák tetején ugrabugrál, levegőben forgolódik. Nem fél senkitől. Még a félelmetes hírű Nyest is a barátja. Egyszer régen Csiribít is meg akarta enni, de Csiribí magasba röppent, úgy kiáltotta:



- Én most elbújok, ha megtalálsz, megehetsz.

Olyan jól elbújt, hogy Nyest hiába kereste, sehol sem találta. Végül kiabálni kezdett:

- Gyere elő, Csiribí! Nem akarlak már megenni! Leszel a barátom?

Csiribí előjött, és barátok lettek. Azóta nagyokat szoktak bújócskázni, mert mindketten csuda jó búvóhelyeket ismernek.



Csiribí egyszer Panka tölgyfájának gyökerei közé akart bebújni, de a földszinti lakás ablakán kidugta a fejét a vén szarvasbogár, és rádörrent:

- Mit művelsz, te csibész? Tönkreteszed a házam!

Csiribí megígérte, hogy nagyon vigyáz, de az öreg olyan dühös volt, hogy Csiribí végül más búvóhelyet keresett. De szarvasbogár bácsi csak zsörtölődött tovább. Zsörtölődött aznap, zsörtölődött másnap. Sőt, a bújócskázás előtti napon is zsörtölődött, mert az öreg mindig mérges volt. Régebben még Pankára is haragudott. Ha a kicsi tündér furulyázott, az öreg szarvasbogár felkapott egy botot, és azzal dörömbölt az ajtón.

- Csend legyen, hé! Utálom a lármát!

De Panka fogta magát, és nagy tepsi áfonyás- szamócás süteményt sütött. Tetejét meghintette porcukorral, és bekopogott az öreg Szarvasbogárhoz. Szarvasbogár bácsi dirmegett- dörmögött, végül elfogadta a süteményt. Addig ette, eszegette, amíg jobb kedvre derült, az utolsó falat után még el is mosolyodott. Azóta nem haragszik Pankára, sőt, amikor a kis tündér furulyája eldugult, kölcsönadta neki a pipatisztító keféjét, hogy azzal tisztogassa meg a hangszerét.