(Lyon, 1775. 1. 22. - Marseille, 1836. 6. 10.)
Francia fizikus, matematikus és kémikus.
Apja jómódú kereskedő volt, aki nagy gonddal nevelte és neveltette fiát.
Az élénk eszű, érdeklődő, 13 éves ifjúra különösen a Nagy Francia Enciklopédia
volt hatással. A természettudományok iránti érdeklődése felszínre hozta
a matematika szépségének a felfedezését is. Apja nagy könyvtára is segítette,
hogy elsajátítsa a számelmélet elemeit, de itt nem állt meg, hanem szülei
rosszallása ellenére, áttanulmányozta Eukleidész 'Elemek' című könyvének
több fejezetét is. Amikor pedig a házi könyvtárban felfedezte Euler és
Daniel Bernoulli latin nyelvű műveit, önszorgalomból megtanult latinul.
Ifjúként érte 1789-ben a francia forradalom.
1793-ban apjára ráfogták, hogy arisztokrata, és kivégezték. A 18 éves fiatalemberre,
aki különben meg volt győződve a forradalom helyességéről, e szörnyű csapás
bénítólag hatott, elvesztette érdeklődését minden iránt. A letargikus állapotból
Rousseau botanikai levelei és a római költők (Horatius) olvasása szabadította
ki. 1796-ban megismerkedett Julie Caronnal, akit feleségül szemelt ki.
A házassághoz azonban állásra volt szüksége, azért Lyonban magántanítással
kezdett foglalkozni, majd 1802-ben Bourg-en-Bresse városban a kerületi
központi iskola fizikatanára lett.
Ebben az évben, Lyonban kinyomatta a
szerencsejátékok új elméletéről szóló könyvét, ami annyira megtetszett
Lalande és Delambre matematikusoknak, hogy 1805-ben Párizsba hívták az
École Polytechnique repetítorának. Itt volt a fizika professzora 1809-től.
1824-ben megkapta a Collége de France kísérleti fizikai tanszékét. Hosszú
időn át ellátta a francia kollégiumok számvevői hivatalát is. Utolsó éveiben
egészsége nagyon megromlott, és tudományos érdeklődése is megcsappant.
1836-ban tüdőbajának gyógyítására Marseille-be utazott. Itt érte a halál.
Fejfájára következőket írták: „Amilyen nagy , éppolyan jó és egyszerű volt.”
Ampére a munkásságával tulajdonképp
egy új tudományágat teremtett: az elektrodinamikát. 1820-ban fedezte fel,
hogy az egyirányú áramok vonzzák, az ellenkező irányúak pedig taszítják
egymást. Később kimutatta a nem párhuzamos áramok kölcsönhatását is. E
jelenségekre vonatkozó szellemes kísérletei alapján levezette az elektrodinamika
egyik alaptörvényét, amely szerint az elemi áramok vonzása vagy taszítása
egyenesen arányos az áramelemeken átfolyó áramok erősségével, és fordítottan
arányos a köztük levő távolság négyzetével, valamint függ a két áramelem
által bezárt szögtől. Az elektromos áram és az általa keltett mágneses
tér erőssége között fennálló összefüggés az ún. Ampére-féle gerjesztési
törvény.
Ugyancsak a nevét viseli az Ampére-féle
balkéz-(vagy úszó-) szabály, amely a vezető árama által keltett mágneses
tér irányát határozza meg. A mágneses jelenséget azzal a tapasztalattal
magyarázta, hogy egy köráram által keltett mágneses tér olyan, mint a körvezető
centrumában elhelyezett, a körvezető síkjára merőleges mágneses dipólus
erőtere. A molekuláris köráramok létezésének feltételezésével értelmezte
az anyag mágneses tulajdonságait. A most vázolt törvények felfedezése miatt
méltán nevezik Ampére-t az elektrodinamika Newtonjának. Az elektrodinamika
szót is ő használta először 1820-ban. Továbbá az ő nevéhez fűződikaz elektromágnes
föltalálása is:
1820 előtt még csak az acél mágnest
és a mágnesvasércet ismerték. Azonban 1820-ban Oersted érdekes kísérletekkel
szórakoztatta tudóstársait és barátait. Eközben észrevette , hogyha áramjárta
vezetőt tart az iránytű közelébe akkor az iránytű kitérül eredeti irányából.
Ezután hosszú hónapokon keresztül próbálta megmagyarázni a jelenséget ,
de nem tudta! A vezető önmagában nem vonzotta , és nem is taszította a
mágnestűt. Végül magyarázat nélkül kezdte el publikálni a kísérleteit.
Oersted
kísérlete
Ezután Ampére rájött hogyha az áramjárta
vezető hat a mágnestűre , akkor két áramjárta vezetőnek mágnesként kell
egymásra hatnia. Egy sor zseniális kísérlet után bebizonyította hogy két
azonos feszültségvektorú (párhuzamosak és egyirányúak) vezető vonzza egymást.
Ha a feszültségvektorok párhuzamosak de ellentétes irányúak , akkor a két
vezeték taszítja egymást. Azt is felfedezte hogy az erő nagysága fordítottan
arányos a távolság négyzetével.
Ez a felfedezés vezetett az elektromágnes
feltalálásához. Itt több párhuzamos vezető van , ezáltal erősebb lesz a
mágneses erőhatás is.
Azonban Ampére nem csak matematikus,
fizikus volt, hanem kémikus is: az elsők egyike volt ,akik megkülönböztették
az atomokat és a molekulákat. 1814-ben Avogadrotól függetlenül kidolgozta
azt a törvényt, amit Avogadro-Ampére törvénynek is nevezünk. Ez a törvény
kimondja hogy minden azonos nyomású és térfogatú gáz ugyanannyi részecskét
tartalmaz . Ezenkívül Ampére kidolgozott több kísérletezési eljárást és
feltalált több mérőműszert is. Az ő nevéhez fűződik a galvanométer, az
elektromos távíró és az elektromágnes feltalálása. Élete vége felé elkezdett
a tudományok filozófiája után érdeklődni.
Készítette: Molnár András 11.f (2002. május)