"Érdemesnek tartom az orosz nyelv megtanulását csak azért is, hogy az Anyegint eredetiben olvashassuk. Mert Puskint, akinek eddig megfelelő fordítója még egyetlen nép irodalmában sem akadt - igazi mivoltában csak eredeti nyelvén élvezhetjük." - mondja Eliasberg az orosz irodalom egyik legnagyobb költőjéről.

     Az 1800-as évek felétől egyre több fordítás jelent meg, többek között Bérczy Károly Jevgenyij Anyéginja 1866-ban. Közvetlenül orosz nyelvről fordított és a hároméves munka eredménye máig is tartó hatalmas siker lett. A korszak kedvelt stílusirányzata a romantika volt és ez hatott a műfordításra is. Ugyanis Puskin ironikus hangja, gúnyoros szatírája az első magyar Anyeginben teljesen elvész. Ám a romantikus lelkesedés a későbbi magyar irodalom egészére hatott. (Pl. Jókai, Krúdy, Ady).

Talán népszerúsége miatt egészen 1935-ig senki sem “vetemedett" újabb fordításra. Ekkor keletkezett Győri-Juhász Jenő tollából az Anyegin második fordítása, amely nem keltett különösebb visszhangot.

 Alig tíz év elteltével megjelent Mészöly Gedeon új fordítása, de népszerűségében talán még ő sem tudta felülmúlni elődjét. Sokkal szöveghűbb negfogalmazásban, nem olyan emelkedett nyelven írt, de ná1a - a kritikusok szerint hiányzik Puskin könnyed bája, és az anyanyelv zamata.

 1935-ban egy pályázatot írtak ki az Anyegin újrafordítására, amelyet Áprily Lajos nyert el. Róla Fodor András ezt írta az A nemzedék hangján című munkájában:
 

Végül, de nem utolsó sorban Galgóczy Árpád tolmácsolásában olvashattuk Puskin főművét, aki tanult az elődök hibáiból, és megpróbált minden buktatót kikerülni.

Öt különböző egyéniségű műfordító, akik különbözó korszakokban éltek, és különböző elvárásoknak akartak megfelelni. Lehetne esztétikailag rangsorolni őket, de véleményem szerint ez felesleges, mert mind az öt költő adott valami újat a vers mondanivalójának. Természetesen leszűkitve a kört, Tatjána levelének különbözó tolmácsolása sem vonhatja maga után az "ez jó, ez pedig nem" kijelentéseket, mert mindegyik műfordító más-más nézőpontból láttatja Puskin Tatjana gondolatvilágát, és más-más nyelve(zete)n fogalmazza azt meg. Tehát nem kategorizálni akarok, hanem külső szemlélőként - 16 éves fejjel - összehasonlítani ezeket a méltán költeményekmek nevezett műfordításokat.
 
 

Az első sorokat Puskin így fogalmazza meg:

"ß âŕě ďčřó - ÷ĺăî ćĺ áîëĺ?
×ňî ˙ ěîăó ĺů¸ ńęŕçŕňü.
Ňĺďĺđü ˙ çíŕţ, â âŕřĺé âîëĺ
Ěĺí˙ ďđĺçđĺíüĺě íŕęŕçŕňü."
 

Bérczy fordítása:
 

 

Győri-Juhász így fordítja:
 

 
Mészöly megfogalmazása:
 
 

  Áprily fordításában:

 
                                "Én írok levelet magának -

  Galgóczy műfordítása:
 
   

A magyar nyelvben a mondatban a leghangsúlyosabb szó mindig az ige előtt áll, illetve maga az ige kap külön hangsúlyt, ha ilyen níncs. Láthatjuk, hogy mindegyik költő Tatjánája ezt érezte a lgfontosabbnak, hogy ő ír és nem a férfi, ahogy etikus lenne. Még jobban érzékelteti azt, hogy mennyire hatással van rá környezete és milyen nagy dolog a kötöttségeknek ellentmondani. Az első három fordításban felhívja a figyelmet arra, hogy "önnek" szól a tartalma, ám Áprily inkább azt tartja fontosnak, hogy "levelet" ír, s nem élőszóban teszi meg vallomását.

A második sorban ugyanazokat a gondolatokat mindegyikük másképpen fejezi ki. egy romantikus lány költői kérdésével. Győri-Juhász: kissé tárgyilagosabban,de büszkén kimondja az igazságot. Mészöly: Tatjanája önmagától megrémülve, szinte szégyenkezve írja le e sort. Áprily: egy csodálkozó felkiáltással. (De tisztában van vele, mit csinál.) Galgóczy fogalmaz a legtermészetesebben, de a leghétköznapiasabban is. Tatjana itt; mint egyszerú 1ány szerepel.

A következő két sorban Tatjana leírja félelmét. Azt, hogy szerinte mi lenne Anyegin természetes reakciója erre a nem mindennapi levélre. Bérczy: Büntethet, sújthat...". A hat- het képző arra utal, hogy ezt csak alig lehetséges megnyilvánulásnak tartja, és ő sem hiszi el igazán, hogy egy olyan ember, akí iránt ekkora bizalmat tanúsít, büntetni fogja őt.

Győri-Juhász: "...hibát kereshet ebben..." Tatjana fél, hogy vallomását nem fogja a szeretett férfi kommentár és előítélet nélkül elfogadni, és ennek következménye lehet(!) a megvetés.

Mészöly: Tatjána megadja azt a jogot Anyeginnek, hogy megvesse őt, mert nem tartotta be a társasági élet íratlan szabályait. Ez a megvetés elítélheti egész magatartását, és bár mindennel tísztában van, mégis megteszi. Áprily: itt Tatjána az első két sor előzményeí után már szinte természetesnek veszi, hogy vallomása megvetésre talál.

Galgóczy: az előzőekben csupán megvetésről volt szó, ami általában egy személyen belül megy végbe. Galgóczy Tatjánája még a "kegyetlen büntetést" is hozzáteszi, ami a beszélőre (Tatjánára) visszaható cselekvés, és Anyegin véleménye ekkor már .nemcsak magában fogalmazódik  meg, hanem ezt vagy közvetlenül Tatjána büntetésére használ(hat)ja fel, vagy közvetetten, ha a társaság előtt szégyeníti meg.
DE!Tatjána a legkisebb dolgokban is képes új reményt felfedezni és ha már egy kicsike viszonzásra lel szerelme, akkor bizakodik.

Az orosz "Őîňü ęŕďëţ ćŕëîńňč őđŕí˙"  sor különbözó költői képekkel jelenítik meg. ·

Bérczy: "Csak egyetlen szikrája kel a szánalomnak"

Győri-Juhász: "Ha rebben szívében egy csöppnyi szánalom"

Mészöly: "Ha egy csöpp szánalmat érez"

Áprily:"Sorsom panaszszavának szívében egy csepp hely marad."

Mindegyik - főleg Mészöly fordítása -egy megfoghatatlan pillanatba kapaszkodik.

Galgóczy teljesen egyéni megfogalmazásából azt is megtudhatjuk, hogy ezt az állapotot milyen szívesen elfeledné.

“De hogyha búmra, mit felednék
Egy csöppnyi részvéttel felel."

Ezután többé-kevésbé egy síkon haladva a levél igazi tartalma tárul elénk.Tatjana hallgatott volna örökre, ha egy kis reménye marad arra nézve,hogy még viszontláthatja valamikor. Ha bízhatott volna abban, hogy Anyegin feladja a szabadságeszméjét szerelméért, hogy abbahagyja a bujkálást az élet elől, és az örökös kutatást a semmi után; biztos nem lett volna ilyen vakmerő.

Bérczy fordításában megragadott egy mondat: "S az új találkozásig várva gondoljak önre szüntelen."

Nem hiszem, hogy én képes lenné'k magamat tényleg csak egy gondolattal lefoglalni. De Tatjána eddigi üres idejét kitöltené a szerelem, és nem lanyhulna, mert az, minden egyes találkozásnál megújul. Tehát Bérczynél a találkozások ténye fontos.

Győri-Juhász már tovább megy:

És sóváran szavára lesve

Egy-két szót szólok, azután

mind erre gondolok csupán."

Győri-Juhász fontosabbnak tartja a belső értékeket, ill. ezek megnyilatkozását. Egy találkozás nem biztos, hogy beszélgetéssel, eszmecserével jár; és ekkor valószínüleg emlékezetünk csak a személyt őrzi meg. Viszont egy beszélgetésre visszagondolván a témával - és természetesen a személlyel kapcsolatban új gondolatkörök bukkanak fel agyunkban, ami egy sokkal tágabb gondolkodásmódot eredményez.

Mészöly is ezt fogalmazza meg:

        "Szót váltanánk, aztán velem

         Ez emlék lenne szüntelen.”

Ez e kétoldalúság Áprilynál és Galgóczynál egyre egyoldalúbbá válik. Itt Tatjána már inkább arra helyez hangsúlyt, hogy a kedves szavát hallhassa, míg ő háttérben marad, s csak egy pár szót szól. "Ŕ ěű... íč÷ĺě ěű íĺ áëĺńňčě, őîňü âŕě č đŕäű ďđîńňîäóříî."

Bérczy fordítását túl elvonatkoztatottnak tartom, és többet árul elaz olvasónak Győri-Juhász szöveghűbb fogalmazása.

Bérczy: "S mi nem tűnünk fel semmiképpen!"

Győri-Juhász: Nálunk meg fényt hiába várt

Amilyen életformához Anyegin hozzászokott,azt ők nem tudták (múlt idô!) biztosítani. De nekik az újdons ág erejével hat a feltűnése és a vidéki embereknek Anyegin nagyon sokat jelent.

Mészölynél szinte látjuk hogyan pirul el Tatjána; amikor szégyenkezve leírja:

"S mi, hát miben tűnnénk elő?

De szívből örvendnénk, ha jönne."

Itt egy szabályos meghívásról van szó ( jövőre nézve ).

Győri-Juhásszal ellentétbe ("...fényt hiába várt...") Áprily már jelen időt használ ("...Csillogtatni nem tudunk..."). Ez az időbeliségen túl egyfajta állandóságot, általánosságot is kifejez. A másik sort viszont ő rakta múlt időbe: "...De úgy tudtunk jöttén örülni..." Ez az első találkozásukra utal; egy meghatározott, fontos időpontra a múltban.

Galgóczy is ebből a szemszögból láttatja ezeket a sorokat, de ő a vidéki életformát leszűkiti Tatjána családjára, akik előítéletek nélkül, kíváncsian várták Anyegin érkezését.

Puskin versében a következő, költői kérdés így szerepel :

"Çŕ÷ĺě âű ďîńĺňčëč íŕń?"

Bérczy magát a látogatás tényét hangsúlyozza: Miért is jött látogatni?, míg Győri-Juhász kombinálva a következô sorral, a látogatás helyére utal. ,"Meglátogatni mért is jött/Falucskánk elfeledt zugába?.

Mészöly kérdése már sokkal személyesebb: "Mért jött el akkor délután?" Minél fontosabb számunkra egy dolog, annál pontosabban emlékszünk rá (pl.: hol? mikor? milyen körülmények között történt valami ). Ebből megtudhatjuk, hogy Tatjána életében az a délután nagyon sokat jelentett. Áprily fordítása nemes egyszerűséggel csak egy rövidke kérdés: "Mért jött el?" De ez a három szó is mennyi ki nem mondott kérdést, visszafogott indulatot, érzelmet takar!

Galgóczy hangsúlyozza azt a momentumot, hogy nem máshoz vetette őt a sors, hanem éppen a Lárin család otthonába.

Tatjána ezek után maga elé vetíti a társadalmi elvárásoknak megfelelő magatartásformát, melyre anyján kívü1 elég sok környékbeli lány kényszerült, és amit, ha nem ismeri meg Anyegint, ő is fenntartás nélkül követett volna. Pedig azoknak a hölgyeknek is voltak álmaik, csak az idő - és szüleik - lehűtötték, kiölték belőlük azt az érzelmet, ami Tatjánában még megvan.

Mind az öt költő különbözőképpen fejezi ki az "'elmúlik idővel a szerelem" gondolatiságát.

Bérczy: "S lecsillapulván egykoron még/Hullámzó lelkem zajlata." - Hasonlóképpen egy háborgó tengerhez, ha elmúlik a vihar.

Győri-Juhász: "Idővel enyhült a kába/Szívemnek égő bánata" - Egy furcsa' álomból való felébredés.

Mészöly: '"Tapasztalatlan lelkem árja/Majd meghiggadna..." - Az életkor növekedésével belátná tévedéseit. Ugyanezt fejezi ki Galgóczy fordítása is:

"ezt a zsenge lelket/Talán csitítaná az id ő.”

Áprily: '"Tudatlan lelkem 1ázad rendre / Enyhülne tán .." - Ha megkomolyodik, érett nővé válik, akkor minden eddigi érzelmét kívülről tudja szemlélni.

 

E sorok után Tatjána érzelmei újra felülkerekednek az értelmén. Ez a vallomás ötféleképpen hangzik mind az öt műfordító tollából:

Bérczy: "Nem, senki e világon/Nem bírta volna e szívet - Senki, csak akit ő is viszontszeret."

Galgóczy is hasonlóan fogalmaz.

Gyôri-Juhász: Nem, e földön senki tőlem nem nyerhet ígéretet. - itt az "e földön", az életét jelenti Tatjánának.

 Mészöly: egy nyomatékosító tagadás után hangoznak el Tatjána szavai:"Soha e földön másnak nem adnám szívemet!"

 Tatjána levele tele van kissé szentimentális közhelyekkel, de ezzel lesz a költemény még valósághűbb, mert tudjuk, hogy Tatjána olvasmányainak nagy részét az akkor divatos francia, angol felvilágosodott költők, írók által írt művek tették ki. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy Puskin nagyon sokat tépelődött, hogy a költemény e részét hogyan tegye kiemelkedőbbé, hangulatiasabbá, egyszóval egyénibbé. Puskin gondolkodott azon is, hogy ezt a részt franciául írja meg, ám végül mégis az orosz fordításnál maradt. A dokumentum hitelességét bizonyítja azzal, hogy egy francia levél orosz fordításáról beszél. Tehát Tatjana nem az anyanyelvén írta meg vallomását. Ezen azért nem kell meglepődnünk, mert igaz, hogy környezetében oroszul beszélt, viszont a XIX.sz. eleji orosz nyelv még nem volt igazán irodalmi., és az ékes, emelkedett hangú beszélgetések legtöbbször franciául zajlottak.(Éppen Puskint tekintik az orosz irodalmi. nyelv megteremtőjének.)

 Tatjána a levél második felében hirtelen átvált tegeződére, amely által sokkal közelebb kerül az olvasókhoz (is). Szinte egy boldog elragadtatásban beszél tovább.Annyira jellemző tisztasággal és nyíltsággal mondja el azokat a vágyait, amelyek még élőszóban is vakmerően hangzanak, hát még írásban, ami talán örökre fennmarad.

 Az első találkozás pillanatát ragadja meg ebben a sorban: 

" Č â ěűńë˙ő ěîëâčëŕ : âîň îí!"

 Bérczy: "Szívem titkon súgá, ez ő" - Bízonytalan, a szíve tudja csak megfogalmazni rejtett érzéseit.

Győri-Juhász: "Rebegtem hangtalan - ez ő." - már kimondja, de alig hallhatón.

Mészöly: "S égő szívem szólt így: Ez Ő! és Áprily "Szívem rád ismert: ő az ő/

- hasonlóan fogalmaznak: nem az eszével, hanem a szívével ismert szerelmére.

Galgóczy: "Rebegtem: itt a társam itt" - ő rugaszkodott el legjobban az eredeti szövegtől, de szerintem Tatjána gondolataiban ez a mondat fogalmazhatódott meg. Ez fejezi ki azt a "villlámcsapás utáni pillanat" hangulatát legjobban, amikor rájött valami nagyon fontosra, és a teste nem engedelmeskedett az akaratának, csak rebegni tudott.

Tatjána szívében két teljesen ellentétes érzelem feszül egymásnak, és nem tudja eldönteni, hogy hogyan viszonyuljon Anyeginhoz, de határtalan bizalommal rá bízza a sorsát.

Ezt legjobban Áprily érzékeltette:

"Sorsom gyanútlanul/ Gyónásommal  kezedbe tettem."

Tatjána tisztában volt vele, hogy tette mennyire naívnak és gyerekesnek tűnik Anyegin előtt, de éppen gyermekiessége miatt tényleg őszintén bízik a férfi becsületességébe. Ez a rész nekem Bérczy és Győri-Juhász fordításában tetszett legjobban.

Bérczy: "Óh jer! szemed tekintetével ébreszd fel bennem a reményt/Vagy vess meg, s dőre álmom tépd el/Érdemlett büntetésként."

Győri-Juhász: "Várlak! egyetlen pillantással/Ültess szívembe új reményt,/ Vagy tépd szét álmomat, szegényt./Megérdemelt zord megrovással."
Míg Győri-Juhász Tatjánája csak önmagát érzi késznek arra, hogy találkozzanak, Bérczy felszólítja erre a "címzettet". Győrí-Juhász fordításában a remény felkeltésére elég egyetlenegy pillantás, de az ő álmait nem csak eltépheti (két darabba), hanem széttépi több apró darabba. A megrovás és büntetés között is van nagyságrendi. különbség. Az első általában szóban hangzik el és kevésbé bántó, de az utóbbi pedig inkább tettekben nyilvánul meg, és súlyosabban, mélyebben érinti az embereket.

 Az utolsó, zárósorokkal tette fel Puskin a koronát erre a műrészletre, és a magyar műfordításokban is különböző megoldásokkal találkozunk. Eredeti szöveg:

    " Ęîí÷ŕţ! Ńňđŕříî ďĺđĺ÷ĺńňü ...
    Ńňűäîě č ńňđŕőîě çŕěčđŕţ ...
    Íî ěíĺ ďîđóęîé âŕřŕ ÷ĺńňü
    Č ńěĺëî ĺé ńĺá˙ ââĺđ˙ţ ..."

 Bérczy:"Végzem - s átfutva levelem/Szégyen fog el és félelem/

               De bízom ön becsületében/Kezesem ez, s oltalmam nékem"

 Győri-Juhász:"Végzek! átnézni nem merem.../Megdermeszt a félelem és szégyen...

                        De becsületét ismerem./És rábízom magam merészen."

Mészöly:"Végzem! ...olvasnom szörnyűség.../A szégyen s félelem megölne...

               De Ön lovag s ez épp elég:/Magam rábízom bátran Önre."

 Áprily:   "Végzem! Átfutni nem merem,/Megöl a félelem s a szégyen./De jelleme kezes nekem./Bízom: a sorsom van kezében..."

Galgóczy:"Végzem! Átfutní nem merem/Dermeszt a rémület s a szégyen...

                De zálog jelleme nekem,/S hiszem, hogy van miért remélnem...

 

A végez ige tárgyas alakját használja Győri-Juhászon kívül mindegyik műfordító, konkrétan meghatározván, hogy a levelet immáron megírta. Győri-Juhász már nem határolja be Tatjána gondolatait; neki más is végződhetett abben a pillanatban, például eddigi élete.

Az emberek nagy többsége amikor retteg valamitől, nem hajlandó észrevenni ezt a dolgot, nem hajlandó ránézni, elismerni, hogy van. Tatjána lelkében is valami ilyesmi játszódhatott le, amikor átfutotta levelét. Az eddigi szavainak súlyát csak most fogta fel teljes valóságukban, és csak most döbben rá önmaga sebezhetóségére. Bérczynél még nem fogja fel olyan tragikusan a dolgot, de Áprily és Mészöly Tatjánát már "megöli" ez az érzés.

Érdekes megfigyelni Mészöly megoldását. Ugyanis a levél elején és végén ugyanaz a szó /"Szörnyúség ez ...olvasnom szörnyűség..."/ egy keretbe foglalja a költeményt. Gyóri-Juhász és Galgóczy a megdermeszt, dermeszt szavakat használja, amelyek még hívebben kifejezik Tatjána rémületét.

DE! Tatjánában van annyi bátorság, hogy erőt vesz szégyenérzetén, és felidézi a szeretett férfi - félig csak képzelt - jellemét. Biztonságérzetéről tanúskodik a két utolsó sor is, ahol Tatjána kissé elfogultan, de őszintén  rábízza a teljes életét vagy bukását. Mészöly a "lovag" szóval nemcsak egy-egy jellemvonást ábrázol, hanem egy egész magatartásformát jellemez. Az utolsó sor már szinte irreális reménykedését legjobban Galgóczy jelenítí meg: S HI5ZEM, HOGY VAN MIÉRT REMÉLNEM...

Ha csak ezt az egy mondatot olvasnánk a levélből, akkor is fogalmat alkothatnánk Tatjána lelkivilágáról.

Ezek után már csak Anyegint sajnálhatjuk, hogy nem fogadta el a feléje nyújtott ajándékot.

 Minél jobb művet olvasok, annál többféle gondolatiságra bukkanok, és annál többféleképpen tudom értelmezni   ugyanazt a fogalmat. Azt hiszem a műfordításban is ez a fontos: több,vagy más oldalról bemutatni ugyanazt a dolgot. Néha szeretnék egy-két magyar műfordítást olvasni magyar költeményekről is... És hogy igazán nagy műról van szó, nemcsak az öt fordító "költeményei" bizonyítják, hanem az is, hogy Tatjána alakja mind a mai napig jelképpé vált.

 

'Tünedezó alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet...
        Egy vágyat, amely elveszett.
      Úgy fáj nekem az, amit ő ír,
    Tatjána sír, sirat egy titkot,
         Könnye az én szívemre hull...
       ...És mégis, mégis levelének
    Ujjongok mondhatatlanul...

 

(Ady Endre)

 

Felhasznált irodalom

 

 

l. Dr.Szémán István: Az újabb orosz irodalom

  A régibb irodalom történetének vázlatával Szent István-Társulat, Az Apostolí Szentszék Könyvkiadója Budapest, 1926.

 2. Belinszkij: Puskinról, Lermontovról, Gogolról Magyar Helikon, 1976

3. Dosztojevszkij: Tanulmányok, vallomások Európa, 1985

4. Fodor András: A nemzedék hangján , Szépirodalmi, 1973

5. Gesszen: Igy élt Pnskin

    Móra, 1976

6. Jakobson: A költészet grammatikája

    Gondolat, 1981

7. Meszerics: Orosz klasszikusok öröksége Tankönyvkiadó, 1979

 8. Ŕ. Ń. Ďóřęčí: Ĺâăĺíčé Îíĺăčí Ěîńęâŕ , 1963

 9. Puskin: Jevgenyíj Anyegin Ikon, 1992

10. Az európai romantika Szépirodalmi, 1993

11. Szerb: A világirodalom történelme Magvetó, 1992